A demokráciáért kezdődött felvonulásos tüntetés a Mi vagyunk a többség Facebook-közösség szervezésében szombat kora este Budapesten.

Képernyőfotó: Vadhajtások.com Facebook-oldala

A múlt szombati tüntetés folytatásaként „2.0 Mi vagyunk a többség – újabb tüntetés a demokráciáért!” címmel meghirdetett demonstráció részvevői az Országháztól, a Kossuth Lajos térről a Szabad sajtó útra vonulnótak, ahol beszédek hangzottak el.

A szervezők azt írták, hogy a demokráciáért és a sajtószabadságért tüntetnek.

A Fidesz leépítette a jogállamot, „beszántotta a sajtót”, és ennek is köszönhető a kétharmad – tudatták.

Hozzátették, az ellenzéki pártokra is jut feladat, amelyek szintén „sárosak abban, hogy idáig jutottunk”.

Velük együtt kell kiharcolnunk egy új, igazságos és tisztességes választási törvényt és a korrupciós esetek kivizsgálását. „Mi (…) egy rendszert akarunk leváltani, Orbán velejéig korrupt, és végtelenül aljas rendszerét, a NER-t” – fogalmaztak.

A tüntetésen több ellenzéki párt képviseltette magát.

A megjelent szimpatizánsok nemzeti színű, uniós zászlókat és árpádsávos lobogókat, valamint maguk készítette transzparenseket tartottak a magasba.

Amikor a tüntetés eleje a Bajcsy-Zsilinszky úton az Arany János utcához ért, akkor indultak el az utolsók a Kossuth Lajos tértől. A vonuló emberek megtöltötték az Alkotmány utcát és a Bajcsy-Zsilinszky utat.

 

A nemzet anyósa és a szombat esti láz

„Ha szombat, akkor tüntetés” – írta Lendvai Ildikó a Népszava hasábjain. „Múlt szombaton jó volt. Most szombaton megint megyünk, talán kitart a múlt heti öröm. De utána már más kell, több kell. Valódi, konkrét követelés: mi az, amit most tervezünk elérni. Különben kihűl a »szombat esti láz«” – fogalmazott a nemzet anyósa. Szombat van, tehát ismét tüntetnek – de még abban sem értenek egyet, hogy miért vagy mi ellen vonulnak utcára.

 

Egységes ellenzéki összefogást, civil szerveződést, azonnali közös cselekvést sürgettek a kormány leváltása érdekében a demokráciáért tartott fővárosi tüntetés szónokai.

A mai demonstráció végállomásán, a Szabad Sajtó útján a felszólalók arról beszéltek, hogy a kormányt csak a félelem tartja a helyén, ezért a gyűlöletkampány és a hazugságáradat megszüntetésére,  szolidaritásra, valamint a megosztottság helyett az egységes Magyarország visszaállítására van szükség.

A szervezők közlése szerint a demonstrálók tömege az Erzsébet híd pesti hídfőjétől egészen az Astoriáig állt.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely ellenzéki összefogással megválasztott polgármestere azt mondta: a magyar nép megérdemel egy olyan ellenzéket, amely nem ázsiai diktátorok oldalán képzeli el a jövőt.

A nép a választáson leváltotta az ellenzéket, és igaza volt, mert a saját érdekükből sem voltak képesek az összefogásra – tette hozzá.

Kijelentette: az új ellenzéket tüntetés résztvevői és szimpatizánsaik jelentik.

Egyetlen pártnak sincs annyi tagja, mint ahányan támogatják a demonstrációt – tette hozzá a politikus.

Márki-Zay Péter szerint békésen megfér egymás mellett minden ellenzéki erő, amelyet összeköt a demokrácia, a jogállam, a piacgazdaság és az európai integráció.

Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány vezetője szerint a hatalom  tönkre akarja tenni a civileket törvényekkel, lejáratással, megfélemlítéssel. Civil részvételre és közösségek építésére buzdított mindenkit az ország minden részén.

Unyatyinszky György, a Magyar Nemzet újságírója azt mondta, hogy a kormány annak köszönheti a létét, hogy minden lehetséges úton megosztotta az embereket, ezért a kormánynak kiszolgáltatott embereket türelemmel meg kell hallgatni, a mesterséges ellentéteket el kell tüntetni.

Gyetvai Viktor, a Független Diákparlament tüntetéseinek szervezője azt mondta: hinni kell, hogy elég ez a tömeg a változáshoz, amely az utcán kezdődik, de nem ott ér véget.

Az összegyűlt közösség sok kérdésben nem ért egyet, de fejlődő, demokratikus, korrupciótól mentes állam polgárai szeretnének lenni – hangsúlyozta.

Homonnay Gergely író, újságíró, tanár úgy fogalmazott: “a Fidesz sáskaként rabolja le az országot, és elveszi a jövő generáció esélyét”.

Gulyás Balázs, az internetadó elleni tüntetés szervezője bejelentette, hogy május 8-án a parlament alakuló ülésekor ott lesznek a Kossuth téren.

MTI, demokrata.hu

 

 demokrata.hu
OSZD MEG VADUL: