Salzburgban tartományi választásokat tartottak, az ÖVP hatalmas győzelmet aratott, javított az FPÖ is.

A vasárnap megrendezett választásokon az ÖVP jelöltje, Wilfried Haslauer nyert. A néppárt a szavazatok 37,8 százalékát szerezte meg, ez 8,8 százalékos javulás az előző választáshoz képest.

A második helyen ugyan az SPÖ végzett, de a szociáldemokrata párt rontott korábbi eredményén, 20 százalékot ért el. Ez 1,2 százalékkal jobb az FPÖ eredményénél, az Osztrák Szabadságpárt 17 százalékról javított 18,8-ra.

Elégedett lehet a liberális NEOS is, amely 7,3 százalékkal bekerült a helyi parlamentbe. Bejutottak a Zöldek is, de 10 százaléknál is többet veszítve, 9,3 százalékot elérve sikerült ez nekik, így ez inkább vereség a párt számára, Astrid Rössler helyi jelölt le is mondott.

Sebastian Kurz gratulált a párt jelöltjének, Haslauer személyes sikerének nevezte az eredményt. Elmondta azt is, hogy az ÖVP sikeres párt, és reméli, ezt a jó szériáját a bécsi választásokra is meg tudja tartani az ÖVP.

Heinz-Christian Strache alkancellár, aki egyben az FPÖ vezetője is úgy vélte, ez a választás is az FPÖ sikerét hozta, ahogyan eddig minden választás ebben az évben.

Haslauer a Kronen Zeitungszerint még nem beszélt arról, hogy milyen vezetés állhat majd fel a helyi parlamentben. Nem zárta ki az együttműködést egyik párttal sem.

A 36 fős törvényhozásban 15 helyet szerzett az ÖVP, nyolcat az SPÖ, hetet az FPÖ, míg a NEOS és a Zöldek külön-külön hármat. Ezek alapján tehát sokféle lehetősége van az ÖVP-nek.

 

888.hu

OSZD MEG VADUL: