Visszadobta a bíróság a Jobbik keresetét, amit az Állami Számvevőszék bírsága miatt adtak be – tudta meg a hvg.hu Jakab Pétertől, a Jobbik szóvivőjétől. Jakab azt mondta, a bíróság arra hivatkozott, hogy az ÁSZ-jelentést nem lehet bíróságon megtámadni. A párt most azt tervezi, az Alkotmánybírósághoz fordul.

A Jobbik az után fordult bírósághoz, hogy az Állami Számvevőszék megállapította, 331 milliós tiltott támogatást fogadott el, amit vissza kell fizetniük, és egy ugyanekkora büntetést is kiszabtak a pártra. A párt ezt vitatta, ahogy azt is, hogy ne működött volna együtt a hatósággal. Azt szerették volna, hogy a bíróság semmisítse meg az ÁSZ-jelentést. Az egyik tételt a működési támogatásból vonják automatikusan, a másik részét a NAV hajtja be adótartozásként, ha egy párt nem fizet önként.

Vége a kegyelmi időszaknak

A Liberálisoktól, illetve az Együttől már levonták a működési támogatásból azt az összeget, amelyet az ÁSZ szerint a két párt tiltott pártfinanszírozásként fogadott el. Erről előzetes tájékoztatást nem kaptak, de a bankszámlakivonatból látszik, hogy az Együtt kapott 11 milliót, amelyből az Államkincstár visszavont 9,5 milliót. Erre jön még az az összeg, amelyet ha nem fizetnek be, később adótartozásként von le a NAV. A Jobbik működési támogatásából még nem vonták le a 331 milliót, a szóvivő szerint a következő utaláskor, várhatóan júliusban juthatnak kevesebb pénzhez. Jakab továbbra is azt mondja, a Jobbiknak nincs pénze, a korábban adakozásból összegyűlt pénzt fordítják majd a büntetésre. A Párbeszéd ügye még nem zárult le, egyelőre a megjegyzéseiket küldték el az ÁSZ-nak.

 

Az ÁSZ szerint a Jobbik olcsón jutott plakáthelyhez Simicska Lajos cégeitől, ezért kell összesen 662 milliót fizetniük.

 

(Kuruc.Info nyomán)

OSZD MEG VADUL: