Sajnos hazánk fővárosában, a Kossuth téren a napokban csatornapatkányok bűze áradt szét. Összetapadt, büdös és ragacsos szőrükkel és tappancsaikkal összemászkálták a szépen tartott teret. Reméljük, azóta fertőtlenítővel feltakarítottak utánuk. Tisztelet érte azoknak, akik elvégezték ezt az orrfacsaró és gyomorforgató munkát. Történt ugyanis, a harmadik, nagynak mondott kormányellenes tüntetésen, ahol bár az élőlánc a Parlament előtt létszám hiányában elmaradt, azért mégis emlékezetes maradt.

Azt a látványt már megszoktam, hogy néhány idióta, az agyát nem tudom, mire használó kopasz, Árpád-sávos lobogónkat meggyalázva összeáll liberálisokkal, és konkrétan véve klasszikus kommunistákkal parolázik, most azonban szintet léptek. Lefelé. Bár ezt nehéz volt elképzelni azok után, hogy láttunk már egy zászlórúdon székely és Árpád-sávos lobogót EU-s zászlóval, cigány zászlóval és a természetellenes fajtalankodók szivárványos rongyával. Mégis megtörtént. Ezúttal egyházi vezetőket ért atrocitás. Azért, mert az alakuló országgyűlés meghívott vendégei voltak, s amikor távoztak, válogatott sértéseket vágták fejükhöz, sőt, le is köpdösték őket.

Bár magam római katolikus vagyok, mélyen felháborít, ami ott történt. Református egyházi személyeket ért ugyanis aljas és gyáva támadás, akik annak köszönhették, hogy tettlegesség nélkül megúszták az esetet, hogy a rendőrség tulajdonképpen élő kordont vont köréjük. Kun Béla és az 1919-es patkánylázadás nyomán kinőtt proletárdikutatúra szellemisége megjelent újra a magyar tereken.

De ezúttal elmérték a helyzetüket. Ahogy persze akkoriban is, a magyar nemzet most sem áll mögöttük. Nem fogják tudni hazánk stabilitását felborítani, és ígérjük, minden igyekezetük ellenére sem tudják belerángatni a radikális jobboldalt a felforgatásukba. Ha pedig ez nem történik meg, erő híján nem marad semmijük. Csak a szégyen. Ezeken a tüntetéseken hétről hétre összegyűlik az ország szemete. Ezt az erőt éppen, hogy ellenük fogjuk fordítani. Stlílszerűen fogalmazva, erővel és elszántsággal oda küldjük őket, ahová valók: vissza a csatorna sötét és nyirkos bugyraiba. Ott a helyük, hiszen közönséges csatornapatkányok.

 

Lantos János

OSZD MEG VADUL: