2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Toroczkai László: Sok pofont kaptam, de elképesztően fegyelmezett katona voltam

Cáfolta az ECHO TV Napi aktuális című műsorának hétfői adásában Toroczkai László, hogy csalás történt volna szombaton a Jobbik tisztújító kongresszusán, ahol a küldöttek pártelnökké választották Sneider Tamást. Ásotthalom polgármestere ugyanakkor állítja, nem voltak egyenlőek a feltételek. A politikus arról is beszélt, hogy új párt alapítását nem, de a Jobbikon belüli platform létrehozását tervezi.
Toroczkai László felhívta rá a figyelmet, hogy a párton belüli ellenfelei folyamatosan „turnéznak” a balliberális médiumokban, s az elnökválasztási kampányban komoly lejárató hadjárattal kellett szembesülnie. A politikus egyetértett azzal a felvetéssel, hogy „úgy tűnik, tilosban jár”, hiszen nem a balliberális médiumok, hanem az ECHO TV stúdiójában ült be. Korábban számos jobbikos politikus – köztük Vona Gábor is – többször is leszögezte, hogy nem nyilatkozik televíziónknak.
Örülnék neki, ha kialakulna egy olyan helyzet, hogy politikusok elmehetnek különböző televíziókba anélkül, hogy rögtön valamilyen stigmát, vagy bélyeget ragasszanak rá
– tette hozzá. Toroczkai László megerősítette, hogy azt a sajtóhírt, hogy a tervek szerint a jövőben a Jobbikon belül jobban oda fognak figyelni arra, melyik párttag, hogyan használja a Facebook közösségi oldalt. Úgy véli, ami a kongresszuson ezzel kapcsolatban elhangzott, az kifejezetten személyének szólt.
Ehhez képest az elmúlt két esztendőben elképesztően fegyelmezett katona voltam és tartottam a sort, annak ellenére, hogy ezért nagyon sok pofont kaptam
– hívta fel rá a figyelmet az ásotthalmi polgármester. Az alapszabály megvalósult módosítását Toroczkai László példátlannak nevezte, hiszen nincs még egy olyan párt Európában, ahol az pártelnökjelöltnek párt kell hoznia magával. Hozzátette: Dúró Dóra volt az egyetlen a frakcióban, aki merte nyilvánosan vállalni, hogy őt támogatja. Arra a kérdésre, hogy akar-e új pártot alapítani, Toroczkai László kijelentette: a Jobbikon belüli platformalapításnak látja a legnagyobb valószínűségét. Meglátása szerint, ha most szakítana pártjával, a tagság felel követné őt, de ezt nem tervezi jelenleg.A teljes beszélgetés: 
EchoTV
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató