Igazán izgalmas és eseménydús napok vannak azok mögött, akik valami perverzió miatt nem tudják nem figyelemmel követni, mi történik a Jobbik nevű balliberális párttal.

És valóban: tényleg szórakoztató, ahogyan a bukott párt felső vezetői egymást nyírják, fúrják, suttogó és harsogó propagandával karaktergyilkolják. És még csak a mulatság elején járunk, mert a fejlemények ezen pontján szoktak igazán felgyorsulni az események, és ilyenkor kapcsolnak magasabb fokozatra, tekerik feljebb a hangerőt a buliban, hogy aztán, amikor a hangulat már a tetőfokára hágott, elkezdjék kizárogatni egymást a bukott és ideológiailag kiüresedett pártból.

Így szokott ez ugyanis történni. Mi pedig elkezdhetjük dörzsölni a tenyerünket, kényelmesen hátradőlhetünk, kikérhetjük a sokadik kávénkat, mert ez szokott lenni az a pont, ahol már csak idő kérdése, hogy mikor válik a jobboldalt pénzért, médiáért vagy a remélt hatalomért elárulókból egy szóra sem érdemes bejegyzésecske a Wikipédián. Hiszen láttuk, emlékszünk, mi történt a kisgazdapárttal, és láttuk, hogyan lettek az MDF egyes politikusaiból először a balliberális oldalhoz dörgölőző árulók, majd később potencianövelővel házaló, lecsúszott utazó ügynökök.

Számos, tanulságos példa bizonyította, hogy a jobboldali pártok szavazói a legkevésbé sem arra vágynak, hogy azok, akiknek a voksukat azért adták, hogy a tradicionálisan jobboldali témákért harcoljanak, elkezdjenek tüzelő macskaként, kéjesen nyávogva felajánlkozni a balliberális oldal vezetőinek és a liberális média újságíróinak, Kálmán Olgának. És nekifogjanak szidalmazni a határkerítést, szabotálni a migrációs népszavazást, megfúrni az alkotmánymódosítást, alpári stílusban beszélni a nyugdíjasokról, nekifogjanak Soros egyeteme mellett kampányolni vagy a Spinoza Házban haknizni.

Ezeket a néppártosodó, középre tartó, konszenzusra törekvő (ezekkel a szavakkal takaróznak) pártokat eddig minden esetben megbüntették a szavazóik. Eltűntek, megbuktak, és ma már csak azok emlékeznek rájuk – mint például én is –, akik most a Jobbik hattyúdaláról akarnak írni, és eszükbe jutnak a Debreczeni Józsefek, a Herényi Károlyok, a Giczy Györgyök és a Dávid Ibolyák.

A Jobbik szakadása szinte biztos. Vona Gábor, miután pár milliárd forintért eladta a pártja lelkét Simicska Lajosnak, rálépett a Herényi Károly-i, Dávid Ibolya-i útra. Békét kötött azokkal a pártokkal és azokkal az újságírókkal, amelyek/akik egészen a tranzakciót megelőző napokig a demokrácia legnagyobb ellenségét, az újfasizmus magyarországi helytartóját látták benne, majd hadat üzent az addig kívülről támogatott Fidesznek. És hiába szuggerálta, mantrázta, hogy Isten bizony el fogja kergetni Orbánt – hiszen a népnek elege van a Fideszből –, a választási eredmény csúfos kudarc lett.

Pedig a komplett ballib média és a komplett Simicska-birodalom beállt a néppártosodva cukisodó Vona mögé.

A néppártosodás mégsem működött, hiszen nem működhetett. Ugyanis amit Vona Gabi művelt a pártjával, az nem néppártosodás volt, hanem annak az eszmének az elárulása, amelynek jegyében annak idején a Jobbik megfogant, és amely miatt a nemzeti radikális választók mindaddig bizalmat szavaztak a Jobbiknak. Az árulást tetézte, hogy a Jobbik nem néppártosodott, hanem keselyűként lecsapott a haldokló ballib pártok szavazóira.

Megpróbálta elfoglalni a balliberális térfelet, mert meglátta, hogy jobbról nem tudja megverni a Fideszt. Szövetséget ajánlott a szemkilövetőknek, de közben őket is átverte, hiszen a Simicska pénzén felvásárolt ballib újságírók, korábbi elveiket fel- és eladva, minden fórumon, a nap 24 órájában a Jobbikkal való összefogást sürgették, és arra biztatták a kiábrándult vagy a kiábrándulni kezdő baloldali szavazókat, hogy a legerősebb ellenzéki jelöltre kell szavazni, aki, mit ad Isten, minden esetben – szerintük – a Jobbik jelöltje.

A Jobbik részben azoknak a baloldali szavazóknak a voksaival érte el a 19 százalékos eredményt, akik hittek annak a Kálmán Olga-i hazugságnak, hogy csak a Vona-pártra leadott szavazatokkal lehet megverni a Fideszt. A Jobbik mindent és mindenkit átvert, de nem jött be a mestertervnek hallucinált szerencsétlenkedésük. Így is elbuktak. Ennek az ideológia nélküli, csak a hatalomért ácsingózó, gerinctelen, felvásárolt, szavahihetetlen pártnak azt sem szabad elhinni, amit kérdez.

Vona Gáborékkal kapcsolatban két dologban lehet biztos az ember: hogy semmi nem igaz abból, amit mondanak és hogy mindenkit átvernek a hatalomért. Ezekre az emberekre nemhogy egy országot, de egy olyan deszkákkal körülvett, kis méretű építményt sem szabad bízni, amiben háztáji baromfikat szokott tartani a tisztességes és dolgos gazda.

Magyar Idők – Apáti Bence

OSZD MEG VADUL: