2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Sneider: Nagyon mérges volt a fia tetkójára, de úgy tudja azóta már nincs meg

Sneider ismét a Hír Tv-ben parádézott. Alább átemelve a Hír Tv szöveges összefoglalója és az a 13 perces videó aminek minden perce aranyat ér. Barátsággal váltak el Toroczkai Lászlótól a Jobbik elnökválasztása után - mondta Sneider Tamás a Jobbik megválasztott elnöke a Hír TV Reggeli járat című műsorában. A Jobbik elnökségéért folytatott harcban Toroczkai egyenlőtlennek ítélte meg az indulási feltételeket, majd levelet is küldött a párt vezetőjének, amelyben azt kérte, hogy küldjék el neki a tisztújító kongresszuson elmondott beszédét. Sneider Tamás azt mondta: reméli, hogy nem lesz a Jobbikban pártszakadás, ugyanakkor nem érti, miért támadja őt párttársa.Rengeteg helyen közösen jelentünk meg, közösen tudtuk elmondani ugyanazt az álláspontot, ugyanazt a néppárti álláspontot. Ezért is vagyok meglepve teljes mértékben Lacinak az utóbbi nyilatkozatain, amiben már engem is támad személy szerint, amit soha nem tettem meg vele, tehát, hogy nemzetietlen vagyok, nem a hazámat szolgálom, utána Bocskaira is tett különböző kinyilatkozásokat, semmiképp sem ezt vártam húsz év barátság után Toroczkai Lászlótól. én most megértem, hogy veszített egy választás folyamán, de azért ezt illene méltósággal fogadni - mondta el Sneider.A teljes beszélgetés:  Hír TV
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató