2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Mirkóczki: amit Toroczkai és néhányan csinálnak, az a zsarolás kategóriája

A Jobbik szóvivője szerint az ásotthalmi polgármester már rég csinálhatott volna egy radikális pártot.

Toroczkaiék bejelentése egy szándék, azt, hogy létrehoztak volna egy platformot, cáfolnám- közölte az ATV Egyenes beszédben Mirkóczki Ádám. A Jobbik szóvivője leszögezte, hogy pártjuk „nem egy gittegylet, nincs olyan, hogy valaki veszít egy kongresszuson és nem veszi tudomásul a párt legfőbb döntéshozó szervét”. Hozzátette: olyan sincs, hogy a házon belül létrehoznak egy közösséget és programot is hirdetnek, hiszen a Jobbiknak van hivatalos, elfogadott programja, ezt akarják megvalósítani a következő években.  Az sincs benne a szabályban, hogy tilos gyilkolni„Ez nem fog működni (...)
a Jobbikban nem lesznek platformok, ez nem az a párt”
- jelentette ki Mirkóczki. Arra a felvetésre, hogy Toroczkai László kedden azt vetette fel, hogy az alapszabály nem tiltja a platform létrehozását, ezért erre tesznek javaslatot, azt mondta, az sincs benne az alapszabályban, hogy tilos gyilkolni, ennek ellenére mindenki tudja, hogy ez tilos. Úgy fogalmazott, lehet, ez az a pont, ahol az alapszabályt módosítani kell majd ennek a történtek mentén. „A klikkesedés nem vezet sehová”- tette hozzá. Mirkóczki Ádám arról is beszélt, hogy nem tud károsabbat elképzelni, mint hogy valaki ennyire élesen szembemenjen a pártvezetéssel és a kongresszus döntésével, ezért nem is lepődne meg rajta, ha a csütörtöki elnökségi ülésen kizárásokról döntenének. „Amit Toroczkai László és néhányan csinálnak, az a zsarolás kategóriája”- fogalmazott a párt szóvivője.Alázat nincsElmondta, a kongresszuson szerinte mindenki elmondhatta, amit szeretett volna, majd a párt legfőbb döntéshozói szerve döntött. „Ez a legrosszabb, hogy alázat nincs, nem fogadom el a kongresszus döntését”- ecsetelte. Úgy fogalmazott, hogy most mindenki örülhet a Jobbik belharcát látva, ezért minél rövidebbre kellene zárni ezt a vitát.
„Akarva-akaratlanul, közvetlenül, vagy közvetett módon, amit Toroczkai László az elmúlt hetekben tett, kizárólag a Fidesznek volt jó”
- magyarázta Mirkóczki, aki szerint a Fidesz-közeli sajtó nyíltan drukkol is az ásotthalmi polgármesternek, aki felvet kérdéseket.A Fidesznek ez a jóArra a kérdésre, hogy jó-e a kormánypártoknak, ha szakad a Jobbik, azt mondta, nem. „A Fidesznek ez a legjobb állapot, ha létrejön egy „párton belüli párt” és ez a fajta konfliktusos helyzet fennmarad”, mert akkor szerinte lehet mutogatni, hogy van, aki kibeszél a pártból. Mirkóczki hozzátette:
ha Toroczkaiék azt jelentik be, hogy kiszakadnak a pártból, az egy tisztább helyzetet eredményez,
mert akkor nem lehet a Jobbikra mutogatni. Mint mondta, bármikor megtehette volna, hogy egy radikális pártot alapít, hiszen Vona Gábor is elmondta 2013-ban, hogy nem mindenkinek kell elfogadnia azt a politikát, amit akkor meghirdetett. Szerinte egyébként az ásotthalmi polgármester is azzal kampányolt, hogy a néppárti politikát kell továbbvinni, ezért nem kérdés a Jobbikban, hogy mi az út, inkább csak a hangsúlyt tekintve vannak viták.Provokálják a szankciótArról is beszélt, hogy senkiből nem szeretnének mártírt csinálni, de szerinte, ha valaki szinte provokálja, hogy szankció kövesse, azt nem lehet megengedni. Mirkóczkinak meggyőződése ugyanakkor, hogy a tagságban nem támogatják 46 százaléknyian Toroczkait. Mint ismert, az elnökjelölt 54:46 arányban maradt alul Sneider Tamással szemben a tisztújításon. „A Jobbik nem az a párt, amit el lehet foglalni és ezt mindenki meg fogja tapasztalni”- jelentette ki végül Mirkóczki Ádám. atv.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató