2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Sólyi gyermekgyilkosság: gyilkosa meg akarta erőszakolni a kislányt

A 16 éves F. Ferenc állítólag féltékenységből gyilkolta meg a 8 éves Adriennt. A kislány még élt, amikor a cigány a patakba dobta - írja a Bors.

F. Ferencnek felkeltette az érdeklődését a 8 éves Adrienn, a picike lány azonban egy másik fiúval szimpatizált, ezt pedig a cigány gyilkos nem tudta elfogadni.

A gyilkos a Séd patakhoz csalta a kislányt, ahol megpróbálta megerőszakolni. Adrienn ellenkezett, ezért F. Ferenc fejbe vágta egy kővel. Ezek után deréktól lefelé levetkőztette, de ekkor meggondolta magát, és nem erőszakolta meg a lányt, inkább a vízbe dobta.

Nem ritka, hogy a támadó célja a nemi erőszak, de amikor meglátja a lemeztelenített, sérült testet, megijed vagy megundorodik. Úgy is mondhatnánk, hogy elmegy a kedve- mondta a lapnak Bezsenyi Tamás kriminológus.

A kislány családja tegnap megkapta a temetési engedélyt, és megnézhették a boncolási jegyzőkönyvet. A szakértői vélemény csak fokozta a szülők elkeseredettségét.

Brutálisan betörte a koponyáját, majd a vízbe dobta. Még ekkor is élt szegénykém, a halálát fulladás okozta. Nem maradtak szavak. - mondta Adrienn édesapja a Borsnak.

Ahogyan azt korábban megírtuk, a kislány apja egy héttel ezelőtt tett bejelentést a rendőrségen, miután órákig hiába keresték Adriennt. Végül hajnalban a vilonyai zsilipnél találtak rá meztelen holttestére.

Origo nyomán

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató