2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Toroczkai: a bajtársi közösség azonban marad

László megtudta, hogy kizárták Dórát és az alábbiakat osztotta meg Facebookján:Dúró Dórát ma kizárták a Jobbik parlamenti frakciójából. Egyetlen bűne, hogy volt bátorsága elnökhelyettes-jelöltként mellém állni az elnökválasztási kampányban, pedig az alapszabályt éppen azért módosították, mert arra számítottak, hogy a párt első vonalából úgysem mer senki velem párban indulni. Dúró Dóra a mai napig arról beszélt, hogy a Jobbikot egyben kell tartani, mert az ő élete is ennek a mozgalomnak a részévé vált. Mától nincs értelme többet erről beszélni. Előre kell tekinteni. Húsz évvel ezelőtt a MIÉP-ben kezdtünk politizálni, aztán hosszú évek mozgalmi munkája után sokan a Jobbikban folytattuk. A pártok jönnek, mennek. Születnek és elmúlnak. A bajtársi közösség azonban marad. Mi itt voltunk, vagyunk és leszünk. Egyszerűen magyarok. Mi Magunk.  A Bejegyzés:
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató