Luca, a huszonéves nő, aki arról vált közismertté, hogy a gonosz, fasiszta Orbán-kormány miatt nem tudott kávéfőzőt venni magának. Ez hölgyeim és uraim, halálosan komoly! Eskü, nem mi találjuk ki. Akármilyen groteszk is, ez a rög valóság, emberek. No de! Újabban azzal próbál hírnevet szerezni, hogy  a gyermekvállalást nem ösztönzi, hanem kifejezetten anyagi okokra hivatkozva ellenzi Budaházy Edda videója kapcsán.

Kérjük olvasónkat, hogy tekintse át Mészáros Luca “Luca féle” oldalának posztját. Őőő, egyébként, nem akarunk nyelvtannácik lenni, de a leányzó még a blogja nevét sem tudja helyesen leírni, mivel kötőjelesen, azaz “Luca-féle”-ként lenne helyes. Ezt csak azért jegyezzük meg, mert a liberálisok szeretnek azzal hencegni, hogy ők milyen 2-3 diplomások, milyen 200 IQ-sok, helyesírásból perfektek, ebből adódóan szellemi felsőbbrendűek, és mi gonosz és buta nácikok mégis hogyan merünk odakommentelni a posztja alá. Egy komoly cáfolattól rendesen triggerelődnek a hipiszupi intelligenske liberálisok. Csak úgy kapkodják a levegőt. És íme a poszt:

És, ha olvasóink agyának maradék szürkeállománya még nem meszesedett el e poszt láttán, akkor szeretnénk bemutatni egyik olvasónk kommentjét Luca posztja alatt, ami eltűnt. Hogy miért? Mert a liberális szabadságharcos diktatórikus módon eltávolította a kommentet, Vadunkat pedig letiltotta. Óh, szép szál leány, hogy te milyen kis huncut vagy.

liberálisok kampányolnak Luca 10 ezer forintos kávéfőzőjéért.

Erős Dániel: “Gyűlölöm azt a fajta magasröptű materializmust, anyagiasságot mely ebből a szövegből sugárzik. Megint az anyagiasság, a pénz és a jólét van a középpontban, és ez az anyagiasság, jólét és pénz a legfőbb és a legütősebb érv számára az általa támadott mozgalommal szemben. És sikerült az irományába belecsöppentenie egy jóízű orbánozást, és az író ezzel üres frázispuffogtatással a pártpolitikába is beleavatott minket. Undorító módon a pénzt, a jólétet és a luxust fontosabbnak tartja, mint a nemzetet, a magyarságot és a magyarság gyarapodásának kérdését. Érdekes, hogy annak idején az anyák és apák tisztes szegénységben, kemény munkával is fel tudtak nevelni 5-6 gyermeket, míg most már luxuskörülmények kellenek ahhoz, hogy 1-2 gyermeket fel tudj nevelni. Borzasztó. S persze nyilván az író szociális elkötelezettségét értékelem, és osztom is, viszont nem hiszem, hogy a jólét alapján kellene mércét felállítani, és az alapján megmondani, hogy mennyire érdemes gyermeket vállalni. Mert a jólét és a sok pénz még nem elegendő ahhoz, hogy a gyermekáldás biztosítva legyen. Ahhoz kell szellemi és erkölcsi hozzájárulás is. Mert minek van luxusvillád, luxusautóval, hogyha nem tartod fontosnak a nemzetet és nemzetednek gyarapodását? Nem biztos, hogy kizárólag a szociális kérdések megoldása kell ahhoz, hogy több gyermek szülessen, ugyanis a kozmopolitizmus, az internacionalizmus, az anyagias követelőzés, a telhetetlenség még mindig jellemző erre az országra. Az abortusz pedig igenis hozzájárult a nép természetes fogyásához, hiszen éppen a sokat nem emlegetett Kádár-korszak 3-4 millió abortusznak és a kommunista propaganda agymosásának köszönhetően kezdett el csökkenő tendenciát mutatni a népesség. Az utóbbi évek szellemi, erkölcsi pusztítása tehát igenis hozzájárult a születésszám csökkenéséhez. A Horthy-korszakban sem volt továbbá hú de nagy jólét, mégis dinamikusan növekedett a népesség. Hogy is van ez kedves elvtársnő?”

Aztán bumm, érkezett a letiltás. És ezek azok a liberáldiktátorok, akik annyit hangoztatják, hogy “az országban nincs vitakultúra, nincs párbeszéd, csak gyűlölködés”. Óh, hogy az Isten verné meg a sok képmutatót. Ez a mi véleményünk. Luca pedig elmehet a fenébe, nem fog hiányozni a kávéfőzőjének sem. Talán, kicsit frissebb lesz a levegő. Kellemesebb lesz beleszagolni, mert nem érezzük majd azt a keserű, liberális hónaljszagú virtuális légteret, amit nap mint nap el kell viselnie az emberek kompromisszumkészebb rétegének.

Vadhajtások.hu

OSZD MEG VADUL: