2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Novák Előd reagált felesége kizárására: koncepciós eljárással zárták ki

A 46%-os kongresszusi eredmény túl sok ahhoz Vona Gábor és bábjainak szemében, hogy megtűrjék Dúró Dórát a Jobbikban, hiszen gondolnak a két év múlva következő tisztújításra is: többé nem kockáztatnak, ennyire azért nem demokratikus párt... Hatalmuk bebetonozása tehát fontosabb a Jobbik sikerénél, ezért képesek inkább a párt legnépszerűbb politikusnőjét is kizárni koncepciós eljárással.Büszke vagyok Dórira, hogy vállalta elveit. Nálunk többet talán senki sem kockáztatott, sőt veszített a Jobbikban meggyőződésének felvállalása miatt. Ander Balázstól Z. Kárpát Dánielig sok elvtelen mameluk ül a frakcióban, akik soha semmit nem képviseltek, csak bólogatnak mindenhez: hogy az LMP az új SZDSZ, vagy hogy velük kell koalíciózni, nem számít, mindent és az ellenkezőjét is támogatnak, ha a pártvezetés mondja. A "titkos" szavazás pedig olyan a frakcióban, hogy egy nagy kerekasztalnál mindenki figyeli a mellette ülőt, hogy mit ír a szavazólapra (mert még csak nem is ikszelni kell, tehát a kézírás is azonosítható). Nem csoda tehát, hogy ide jutottunk.Előd bejegyzése: 
 
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató