2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

A görögök elérték a céljukat, megváltozik Macedónia neve

Nem húzódik tovább a görög-macedón ellentét. Néhány hónapja több százezren vonultak utcára a hellének. Célba is értek, Nagy Sándor örökségét nem vehetik el tőlük. Megváltoztathatják Macedónia nevét.

Korábban a Felső-Macedónia, Valdar Macedónia és az Illés-napi Macedónia változat merült fel, most itt a végleges névváltozat.

Soha nem volt még olyan közeli a macedón-görög névvita megoldása, mint most – jelentette ki Zoran Zaev macedón miniszterelnök szerdai sajtótájékoztatóján, majd úgy folytatta: amint megszületik a megegyezés, népszavazást tartanak, hogy kiderüljön, mit gondol a macedón lakosság az ország új nevéről.

Mint mondta: az ország új nevéről már egy hónapon belül megszülethet a megállapodás, szeptemberben vagy októberben pedig a népszavazást is megtarthatják, így az év végére minden, a névváltoztatással kapcsolatos ügyet lezárhatnak.

Számos lehetőség felmerült, a szkopjei sajtó értesülése szerint azonban most az a legvalószínűbb, hogy a délszláv állam új neve

Észak-Macedónia lesz.

Macedónia és Görögország között azóta folyik vita az ország nevéről, hogy Macedónia 1991-ben függetlenné vált Jugoszláviától. Mivel Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görögök úgy vélték, a macedónok területi követelésekkel állhatnának elő. Ezt megelőzendő tiltakoztak a hasonló névválasztás ellen, és mindeddig akadályozták a nyugat-balkáni ország euroatlanti integrációját. Az ország így a nemzetközi dokumentumokban a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viseli, alkotmányában azonban nem szerepel a Jugoszláviára történő utalás.

888.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató