2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Bevándorlásellenes párt nyerte a választást Szlovéniában is

A Janez Jansa volt miniszterelnök vezette bevándorlásellenes jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) áll győzelemre a vasárnapi szlovéniai előre hozott parlamenti választásokon az urnazárás után nyilvánosságra hozott, a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló felmérés szerint.
Az exit poll-adatokat a szlovén közszolgálati televízió este hét óra után hozta nyilvánosságra. A választók megkérdezésén alapuló felmérés szerint az SDS 24,4 százalékon áll, a második helyre Marjan Sarecnek, Kamnik város polgármesterének nemrég alapított pártja, a Marjan Sarec Listája (LMS)  került 12,6 százalékkal. Harmadik helyen végezett közel hasonló eredménnyel Miro Cerar ügyvivő kormányfő pártja, a Modern Közép Pártja (SMC) 9,8 százalékkal, a Baloldal (Levica) 9,5 százalékkal és a Szociáldemokrata Párt (SD) 9,3 százalékkal. Az említett pártokon kívül a 4 százalékos parlamenti küszöb felett teljesítene az Új Szlovénia (NSi) 6,6 százalékkal, Alenka Bratusek Pártja 5,5 százalékkal, a nyugdíjaspárt (DeSUS) 5 százalékkal és a Szlovén Nemzeti Párt (SNS) 4,3 százalékkal.Forrás: Pestisrácok.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató