A Hivatalos Értesítő legfrissebb számából kiderül, kik azok a magánszemélyek, akik félmillió forintnál többet adományoztak az adott szervezetnek 2017-ben. A Jobbik tavalyi pénzügyi kimutatása például rögzíti, hogy hiába került az elmúlt időszakban többször is összetűzésbe Morvai Krisztina pártja vezetőségével, a Jobbik EP-képviselője még 2017-ben is támogatta az ellenzéki pártot 2,1 millió forinttal. A legtöbbet Szabó Gábor pártigazgató adományozta, ő 4 millió forinttal segítette a Jobbikot, míg Balczó Zoltán EP-képviselő és Nyikos László volt parlamenti képviselő Morvaihoz hasonlóan több mint kétmillió forinttal járult hozzá a szervezet működtetéséhez.

A Demokratikus Koalíciónál Varju László alelnök a rekorder, aki 1,3 millió forintot utalt pártjának, de szorosan mögötte következik Vadai Ágnes frakcióvezetőhelyettes, Molnár Csaba EP-képviselő, valamint Oláh Lajos parlamenti képviselő. Gyurcsány Ferenc pártelnök 600 ezer forinttal támogatta a DK-t.

A Párbeszédnél Jávor Benedek EP-képviselő csaknem másfél millió forinttal, míg Szabó Tímea társelnök 500 ezer forinttal segítette pártját.

Az LMP-ben is az uniós képviselőnek köszönhetik a legtöbbet: Meszerics Tamás két és fél millió forintot adott a pártnak. Hadházy Ákos volt társelnök 715 ezer, míg Szél Bernadett csaknem egy millió forintot adományozott.

A szocialistáknak van a legtöbb adakozó politikusa: összesen 43-an küldtek 2017-ben félmillió forintot meghaladó összeget az MSZP-nek. Ujhelyi István és Szanyi Tibor, a két EP-képviselő emelkedik ki a mezőnyből, előbbi csaknem hat millió forintot, utóbbi pedig majdnem 3,5 millió forintot adott a pártnak.

A mai nap megszűnt Együttet még 2017-ben is támogatta Bajnai Gordon volt miniszterelnök, 700 ezer forinttal.

Forrás: Kuruc.info

OSZD MEG VADUL: