2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

A magyar kormány kárpátaljai programját támadja az ukrán titkosszolgálat

Az ukrán belügyi szervek bűnvádi eljárást kezdeményeztek a magyar kormány által létrehozott Egán Ede gazdaságfejlesztési programmal szemben a Kárpátalja Ma értesülései szerint. A kijevi titkosszolgálat szerint a kezdeményezés az ország területi integritását veszélyezteti.

Példátlan jogi támadásról számol be a Kárpátalja Ma: értesüléseik szerint az ukrán belügyi szolgálat, az SZBU eljárást indított az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központtal szemben. A magyar állam által létrehívott kezdeményezés elsősorban kárpátaljai magyar kis és középvállalkozások támogatására jött létre. Ennek keretében pályázati rendszer lévén évek óta sikeresen támogatták a térség vállalkozásait.Kijev azonban a sajtóhírek szerint szeparatista akciónak tartja a gazdaságélénkítő programot, és eljárást kezdeményezett ellene.A programot működtető alapítvány közleményben utasította vissza a vádat, arra hivatkozva, hogy a szeparatizmussal éppen ellentétesek tevékenységük céljai: a vállalkozók szülőföldön való boldogulását kívánják elősegíteni. Ahogy írják: „Felháborítónak tarjuk, hogy az Európai Unióba tartó Ukrajna az Unióból érkező támogatásokban az ország területi integritásának veszélyét látja. Az esetet a magyar közösség elleni újabb támadásként értékeljük. Szeretnénk felhívni az illetékesek figyelmét, hogy az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ Jótékonysági Alapítvány az ukrán törvényeknek megfelelően, hivatalosan bejegyzett szervezetként működik Kárpátalján. Tevékenységi köre a megyében élő vállalkozók támogatására terjed ki, ezzel is segítve a nehéz gazdasági körülmények között élő lakosságot a szülőföldön való megmaradásában és boldogulásában.”Forrás: mandiner.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató