2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Az olasz belügyminiszter Matteo Salvini migráció ellenes szövetséget hív össze Európa szerte

Egy több mint ötvenezres tömeg-konferencián, amelyet a Liga ötödjére tartott, Salvini az alábbiakat jelentette ki az észak-pontida-i kikötőjében, hogy „azt gondolom, hogy a Európában a ligák Ligájának egyesíteni kell mind azon szabadsági mozgalmakat, amelyek meg akarják védeni a határokat és a gyerekeink jólétét”. 

 Salvini tisztán érezte a támogatását a „szélső-jobbos” pártja gyűlésén. „Leírhatatlan érzés (hallani) a szeretet hívásait Pantida-ban.”-mondta a belügyminiszter. Múlt pénteken bejelentette, hogy egész nyáron zárva lesznek a kikötők az NGO-k előtt. „Az NGO-k csak képes lapról fogják látni Olaszországot.”. Azonban a megosztó körvonalazások fennmaradnak, amelyet Angela Merkel és Horst Seehoffer elutasította a megállapodást. 

 Sehoffer múlt hónapban csatlakozott a Salvini és Kurz által megfogalmazott a „csúcs akarathoz”, hogy harcoljanak az illegális migráció ellen, amely figyelmet fordít a terrorizmusra és biztonságra. Seehoffer az alábbit jelentette ki, hogy „Biztos, hogy találni fogunk egy megoldást.” 

 Salvini korábban azt is kijelentette, hogy az Európai parlamenti választások egy olyan népszavazással fognak felérni, hogy „Egy határok nélküli Európát akarnak vagy egy olyan Európát, amely megvédi az állampolgárait.”. „Európai fővárosi körúton fogok kampányolni, nem csak azon városokban, hogy egy alternatívát alkosson az európai városokban, amelyet kihasznált a tömeges migráció.” 

 Ahogy egyre több politikus hallja meg a fellázadó nép hangját a tömeges migrációval szemben tüntetve, Merkel-nek és a színészeknek az EU-ban egyre inkább nagyobb kihívás lesz a multikulturalizmus végrehajtása.  

 Ugyanazon a napon az EU-csúcson 28 tagállam megállapodott a migráció leszorításán és a menedékkérők elhelyezésén.  

Vadhajtasok.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató