2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Az ÁSZ elfogadta a Jobbik intézkedési tervét

Elfogadta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Jobbik többször kiegészített intézkedési tervét, ezért okafogyottá vált a párt költségvetési támogatásának felfüggesztésére irányuló intézkedés előkészítése. Ez ugyanakkor nincs összefüggésben a tiltott párttámogatás következményeként, a Magyar Államkincstár által tett intézkedésekkel – közölte az ÁSZ.

A számvevőszék honlapján Holman Magdolna főtitkár emlékeztetett, törvényi előírás szerint az ellenőrzött szervezeteknek a számvevőszéki jelentés kézhezvételétől számított harminc napon belül kötelezően intézkedési tervet kell készíteniük az ÁSZ megállapításai alapján. A Jobbik ugyan elküldte a tervét az ÁSZ-nak, de kétszer nem volt megfelelő, ezért a számvevőszék mindkét alkalommal visszaküldte azokat.

A párt harmadik alkalommal küldött intézkedési tervéről az ÁSZ megállapította, hogy alkalmas a számvevőszéki ellenőrzés során feltárt szabálytalanságok jövőbeli megszüntetésére, és hozzájárul ahhoz, hogy a Jobbik a jövőben a vonatkozó törvények betartásával gazdálkodjon.

A számvevőszék a január 8-án nyilvánosságra hozott ellenőrzésében megállapította, hogy a párt 2015-2016-ban nem biztosította a számvevőszéki ellenőrzés program szerinti lefolytatását, ezáltal nem igazolta a közpénzekkel való átlátható és elszámoltatható gazdálkodását. Feltárták továbbá, hogy a Jobbik 2017 első félévében a működéséhez a jogszabályt megsértve 331,660 millió forint értékben tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el – közölte.

Hozzátette: a párt költségvetési támogatásainak felfüggesztésére irányuló intézkedés előkészítése okafogyottá vált, ez viszont semmilyen összefüggésben nincs azzal, hogy a Magyar Államkincstár júliustól megkezdte a Jobbik költségvetési támogatásának csökkentését a számvevőszéki ellenőrzés során feltárt 311,660 millió forint értékű tiltott pártfinanszírozás következményeként.

Az ÁSZ felhívta a párt elnökének figyelmét, hogy a jogi személyektől származó, nem vagyoni hozzájárulás elfogadásának tilalmát nem az Állami Számvevőszék írta elő, hanem azt a 2014. január 1-jétől a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló párttörvény rögzíti.

A közlemény szerint a magyar politikai élet tisztasága, a korrupciós kockázatok csökkentése, a pártok részére rendelkezésre álló közpénz és közvagyon felhasználása szempontjából alapvető, hogy a pártok gazdálkodása törvényes, elszámoltatható és átlátható legyen. Kulcsfontosságú, hogy a demokratikus közhatalom gyakorlásában részt vevő és közpénzeket használó pártok a törvényi előírások betartásával járjanak el, gazdálkodásuk más szervezetek számára is példamutató legyen.

Emiatt az ellenőrzött pártoknak fokozott felelőssége és kötelessége a feltárt szabálytalanságok és hiányosságok megszüntetése, ezzel járulva hozzá a magyarországi közpénzügyek rendezettségéhez és a korrupciós kockázatok csökkentéséhez – írta Holman Magdolna. Az Állami Számvevőszék törvényi előírás szerint kétévente ellenőrzi a költségvetési támogatásban részesülő pártok gazdálkodásának törvényességét.

A döntő mértékben közpénzekből gazdálkodó pártok ellenőrzését a vonatkozó törvényi előírások maradéktalan betartásával, az adófizető állampolgárok érdekében végzik – tájékoztatott a főtitkár. Az ÁSZ június első felében fogadta el a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Lehet Más a Politika intézkedési tervét, a Magyar Szocialista Párt, az Együtt és a Magyar Liberális Párt intézkedési tervét pedig már áprilisban megfelelőnek találta.

Forrás: MTI

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató