2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Ezt nyilatkozta Beke István a börtönbe vonulása előtt

Ahogyan arról már beszámoltunk, 5 év börtönre ítélték a székely “terror” ügy vádlottjait. Beke István a börtönbe vonulás előtt még tudott nyilatkozni.

A szerdai ítélet hirdetés után, a börtönbe vonulása előtt – Beke István úgy nyilatkozott a Sláger Rádiónak, hogy meglepte a bíróság döntése, hiszen ő még felfüggesztett büntetésre se számított.

“Példát mutattak, hogy ha kiállsz a nemzetedért, a közösségedért, ez a fizetség. Megfélemlítik az embereket, nemcsak a magyarokat, hanem románokat, mindenkit. Bebizonyították, hogy azt csinálnak amit akarnak.”

-összegzett Beke István.

Hozzátette, hogy ügyének utolsó tárgyalásán az ügyészség kérte a vád besorolásának megváltoztatását, erre a védelem nem volt felkészülve. Végül a bíróság jóváhagyta a besorolás megváltoztatását

Beke István úgy tudja, van még lehetőség óvásra, mivel utolsó pillanatban változtatták meg az ügy besorolását, de ennek az óvásnak az eredményét már a börtönben kell megvárniuk. A kézdivásárhelyi férfi szerint „a lehetőségek országában élünk”, az is meglehet, hogy az óvás következtében elhagyhatják a börtönt, de az is, hogy meghosszabbítják büntetésüket.

Forrás: Slagerradio.ro

https://www.vadhajtasok.hu/2018/07/04/derult-egbol-villamcsapas-ot-ev-letoltendore-iteltek-beke-istvanekat/
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató