2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Salvini: a Földközi-tengeri katonai műveletek hajói előtt is lezárjuk az olaszországi kikötőket

A Földközi-tengeri nemzetközi katonai műveletek hajóit is ki akarja tiltani az olaszországi kikötőkből Matteo Salvini olasz belügyminiszter az után, hogy az EuNavfor Med egyik hajója 106 tengeren megmentett migránst a szicíliai Messina kikötőjében tett partra.

Az után, hogy leállította a nem kormányzati szervezetek (NGO) hajóit, ugyanezt kívánja tenni a Földközi-tengeren jelenleg aktív katonai műveletek hajóival, ha migránsokat mentenek és Olaszországba akarják őket vinni – írta közösségi oldalán Matteo Salvini közösségi oldalán. Az EU-belügyminiszterek csütörtöki találkozóján Innsbruckban azt az olasz kérést tűzöm napirendre, hogy zárjuk le az olasz kikötőket a nemzetközi missziók hajói előtt – fogalmazott Matteo Salvini.

Hangsúlyozta, hogy az utóbbi öt év római kormányai (vagyis a korábbi balközép vezette olasz kormányok) elkötelezték magukat arra, hogy ezek a hajók a migránsokat Olaszországban rakodják ki, de a mi kormányunkkal megváltozott a helyzet és a következőkben még inkább változik majd.

 Matteo Salvini bejelentésével arra reagált, hogy a földközi-tengeri EuNavfor Med európai katonai művelet egyik ír hadihajója 106 migránst tett partra szombat este a szicíliai Messina kikötőjében. A migránscsoport a líbiai tengerparton fekvő Garabulli városából indult útnak egy gumicsónakkal.

Tizenhat óra utazás után a Samuel Beckett nevű ír hadihajó nyújtott segítséget nekik, amely a Máltához tartozó tengeri mentési zónában vette fedélzetre a migránsokat és automatikusan az olaszországi partokra vitte őket. A 106 személy között 93 férfi, 11 kiskorú és két nő van. Az EuNavfor Med vagy más nevén Sophia-művelet a Földközi-tengeren aktív haditengerészeti művelet, amely 2015 nyarán indult: elsődleges feladata a Líbiából kiinduló embercsempész hálózatok megsemmisítése. Ugyanebben az évben a Matteo Renzi vezette római kormány megerősítette, hogy Olaszország befogadja  az EuNavfor Med hajói megmentette migránsokat.

Azóta a Sophia-művelet hajói, mentés esetén, kivétel nélkül Olaszországba szállították a migránscsoportokat.  Az olaszországi kikötők felett rendelkező Danilo Toninelli olasz infrastrukturális miniszter, a kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa Twitter-fiókján bejegyezte a Renzi-kormány őrült európai megállapodása kötelezte most Olaszországot a hadihajó befogadására.

Renzi elárulta Olaszország érdekeit, eddig betartottuk a szabályokat, de most megváltoztatjuk ezeket.

– írta Toninelli hangsúlyozva, hogy a migráció nem terhelheti kizárólag Olaszországot. A június elején felállt új olasz kormány első intézkedése az olaszországi kikötők lezárása volt a nem kormányzati szervezetek mentőhajói előtt.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató