2024. április 17. - Rudolf
EUR : 393.05
USD : 368.85
Időjárás ikon15°

Hogyan állította meg a HVIM a vonaglást? - Beszámoló az idei ellenállásról

Idén húsz vármegyés sikeresen jutott be a homokos felvonulásra és állták el a menet útját 5-7 percre, nem kis riadalmat okozva. Odakint Budaházy Györgyék vezetésével körülbelül 200-300 ellentüntető tiltakozott motoros felvonulással vegyítve. Este a Romantikus Erőszak intézett “hangtámadást” Conchita Wurst elnevezésű lény koncertjével szemben. Összegzés a beszivárgó akcióról és az idei ellenállásról.

Az akció leírása

A HVIM mindig is úttörő volt a nemzeti oldalon, és idén is valami egyedit alkottak. Egyértelművé vált az elmúlt években, hogy ha valóban sikeresen akarnak szembeszállni a sátáni menettel, akkor valami taktikai elképzelésre van szükség. A múltban is bizonyítottak: volt, hogy egy bajtársuk mászott fel a kamionra tiltakozásul, de tavaly például a Lánchídon állták útjukat. Idén azt a tervet dolgozták ki és valósították meg, hogy két-három fős csoportokban szivárognak be a rendes beléptetőpontokon álruhában, az álruha alatt a vármegyés pólóban, majd a második kamion mögött haladva, az Oktogont elhagyva kihúzzák a táskába rejtve bejuttatott molinót.

A legnehezebb része az elvegyülés volt: nem befeszülve, sőt, vidáman viselkedve, több ezer aberrált, lelkibeteg, magamutogató, elmebeteg között vonulni, úgy, hogy ne lógjanak ki, még néha a bulizást is eljátszva. De nem lehetetlen küldetés, és a vármegyések jól állták ezt a fajta próbát is.

Maga az akció 5-7 percig tartott. Könnyen sikerült felvenni az alakzatot, a molinót kifeszíteni, de aztán percről percre egyre keményebb volt a helyzet. A tolerancia bajnokai másodpercenként váltak egyre agresszívebbekké és mentek át lökdösődésbe. A rendőrök intézkedtek, a vármegyések pedig, mivel nem a rendőrökkel jöttek harcolni, engedelmeskedtünk nekik és hagyták magukat letolni a kapualjba, ők pedig hagyták, hogy kifeszítsék a molinónkat a két oszlop között, miután tisztázták, hogy most nem akarnak velük konfrontálódni. A menet elhaladása után csak igazoltatásra került sort, majd elhagyhatták a helyszínt.

2018-ban újra feléledt a Magyar Ellenállás

A Budapest Pride ellen idén, több év kihagyás után, újra több szervezet egyesült erővel lépett fel: először a HVIM tiltakozott, majd több szervezet is közleményt adott ki. Aztán kezdődött egy eszmei alapozásnak is tekinthető rendezvénnyel, ahol Budaházy György, Budaházy Edda, dr. Jancsó Gábor, Barcsa-Turner Gábor, Gaudi-Nagy Tamás és Téglásy Imre beszélgettek, körbejárva a témát minden szempontból. Budaházy Eddának a HírTV-ben volt lehetősége kiállni a normalitás mellett, és határozottan kiosztani és sarokba szorítania a Pride egyik főszervezőjét. Eközben Budaházy György több nyilvános beszélgetésükre is elment. Volt, ahol kiderült, hogy plüssállatokkal való szexuális aktus jogaiért is küzdenek a betegek, de ami talán még súlyosabb, hogy iskolákba, tanárok segítségével is szeretnék megvalósítani a buzulást.

A felvonulás ellen a fenti, vármegyés akción kívül több szervezet is tiltakozott. A Gárdamotorosok és a Betyársereg motoros klánja együttesen vonult fel két keréken, de az ellentüntetésen Budaházyék, Tyirityán Zsoltiék is kiálltak a normalitás mellett, Orosz Mihály Zoltán volt érpataki polgármester is megjelent. Mintegy 200 ellentüntető volt elszórva a menet közelében. A teljes kordonozáson kívül eredmény az is, hogy a Hősök terén a pozsonyi csata emléknapját ünnepelték, így a buzeránsok nem tudták meggyalázni azt a teret.

Este a Conchita Wurst-koncerttel szemben a Romantikus Erőszak intézett “hangtámadást” egy “ellenkoncert” formájában, amit az Erő és Elszántság szervezett, háttérben összefogva szintén a többi szervezettel.

Miért kell kiállni a Pride-dal szemben?

Népszerű vélemény a buzivonaglás kapcsán, hogy egyszerűen nem kell tudomást venni róla, és akkor abbahagyják. Magyarán ne foglalkozzunk velük, mert csak magamutogatásról van szó. Ez nagyon nincs így. Meg kell nézni, hogy tőlünk nyugatabbra, ahol nincs lehetősége az ottani hazafiaknak kiállni homokos lobbival és a Pride-okkal szemben, ott mi a helyzet. Hatalmas népünnepélyként és a magyarországinál sokkal durvább megjelenésekkel (köztéri szexuális aktusokkal és egyebekkel) borzolják a kedélyeket. Aki nem hiszi, nézzen szét az interneten a “Pride” keresőszót beütve.

Az, hogy Magyarországon az első ilyen kezdeményezések után felhagytak az ilyen jellegű provokációkkal és rejtettebben csinálják, annak köszönhető, hogy minden évben vannak, akik kimennek és nemtetszésüknek adnak hangot, sőt, voltak olyan évek, amikor nagyon súlyos ütközetek is zajlottak.

De mit lehet elérni, amikor ennyire körbe vannak kordonozva?- teszik fel a kérdést még a hazafiak is, majd az a válasz, hogy “semmit”, és otthon maradnak. De pont itt követik el a hibát, hiszen a kordon is egy eredmény. Hiába hazudta most is a balliberális média, hogy bárhol lehetett csatlakozni a menethez, mert tudjuk, hogy nem lehetett (néhányan, akik késve érkeztek a helyszínre a közlekedés miatt, nem tudtak később sem bekapcsolódni, hiába voltak megfelelően öltözve). A buzeránsok szabadok akarnak lenni, azt szeretnék, hogy ne legyen velük szemben elutasítottság, és szabadon vonulhassanak. A felvonulás napján, az Index nevű fertő az alábbi képpel illusztrálta a helyzetet – számunkra ez egy győzelmi lobogó:

Ki kell menni, ugyanis, ha nem mutatunk fel ellenállást, akkor a végén még tényleg kiszabadulnak a ketrecükből ezek a beteg lények. Az eszmei hátteréről annyit érdemes megjegyezni, hogy ez nem a “melegjogokról” szól pusztán, hanem az egész tradicionális, normális társadalmi berendezkedés felforgatásáról és az örök érvényű értékek eltaposásáról. A liberalizmus tort ül a hagyományok felett, itt ünneplik és ünnepeltetik meg ezekkel a szerencsétlenekkel azt, hogy legyőztek minket… Vajon miért zavarja ki egyre több és több multinacionális cég az alkalmazottait bulizni? Miért jelenik meg számtalan nagykövetség a helyszínen? A “homoszexuálisok” kezelésre szorulnak, nem jogi védelemre. Egyébként mások megrontásán kívül (házasságnak való elismerés, ami gyermekek örökbefogadásával járna) mindenhez van joguk, sőt… Próbáljon valaki mondjuk dolgozóként, az IBM-nél, a Microsoftnál, Vodafone-nál nyíltan kiállni amellett, hogy ő ugyan nem megy ki erre a rendezvényre, mert nem ért vele egyet.

Most is provokálnak, csak nem merik olyan nyíltan. A vármegyés csapat, a megbeszéltek szerint, a 2-es kamion mögött helyezkedett el az akció kezdetéig. “Szerencséjük” volt, mert ez a kamion volt a “legnormálisabb”: autentikus cigányzene szólt diszkó alappal vegyítve, de csak felvételről, nem volt semmi “látványelem”. A többi kamionon volt minden, amitől hányni lehet: egymáson csúszó-mászó “fellépők”, antifasiszta performance és atöbbi. De a “romakamion” is elég provokatív volt: rovásírásos feliratok, utalások a többségi társadalom értékeinek meggyalázására.

Jövőre ismét találkozunk! - ígérik az akció kivitelezői.

(Barcsa-Turner Gábor HVIM-vezető Szent Korona Rádión megjelent írása szerkesztve)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató