2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Már megint zsidókra támadtak Németországban

Egy arab bevándorló megtámadott egy zsidó professzort, és a következőt kiabálta ütlegelés közben: "No Jews in Germany!"

A Bonni Egyetemen készült előadást tartani az izraeli filozófiaprofesszor, amikor egy húsz év körüli „palesztin származású német” rátámadt az ötvenes éveiben járó előadóra és ütlegelni kezdte.

Az Egyesült Államokban élő tanár és segédje az egyetem előtti parkban sétáltak, amikor odalépett hozzájuk egy idegen férfi, aki becsmérelte őket, majd leütötte az áldozat fejéről a kipát, miközben hagosan az ordibálta:

ki a zsidókkal Németországból!”

Miközben a két férfi dulakodott, a tanársegéd kihívta a rendőrséget, aminek hatására a támadó elrohant, akit a professzor üldözőbe vett. A rendőrség az előadót vélte a támadónak, ezért a földre vitték, megbilincselték, és mivel védekezett, be is húztak neki. Végül a tanár segédje magyarázta el a helyzetet a rendőröknek.

A rendőrségi kálvária után sikerült elfogni a támadót is, aki az általa elkövetett korábbi erőszakos bűncselekmények miatt már ismert volt a rendőrség számára, nem mellesleg palesztin származású volt.

Rekordot dönt a nyugat-európai zsidók Izraelbe vándorlása

A rendszerváltás utáni időben a baloldal folyamatosan változtatta álláspontját, ám egy kérdéshez mindvégig hű maradt: az antiszemitizmus elleni harchoz. A bevándorlás támogatásával ugyanakkor átlépték a Rubicont.

A Nyugat-Európába tartó muzulmán áradat mellékterméke az antiszemitizmus növekedése és a zsidóság elvándorlása. Tavaly közel 10 ezer nyugat-európai zsidó költözött Izraelbe, ami a valaha mért legmagasabb szám, közülük majdnem 8 ezren Franciaországból vándoroltak el, ami mögött valószínűleg ott van az a tény, hogy a franciaországi zsidókat éri a legtöbb támadás, és többnyire a muszlim szélsőségesek részéről.

Franciaországban él a legnagyobb – félmilliós lélekszámú – európai zsidó közösség, amelynek intézményeit, iskoláit és zsinagógáit rohamfelszerelést viselő rendőrök védik. Noha a francia népesség kevesebb mint egy százalékát adják, a bejelentett rasszista támadások több mint fele ellenük irányult 2015-ben a hivatalos adatok szerint.

Az Amerikai Zsidó Tanács osztályvezetője szerint az antiszemitizmus még évtizedekig uralni fogja a politikai diskurzust, Andrew Baker rabbi szerint az antiszemitizmus különböző típusait látjuk Nyugat- és Kelet-Európában.

Nyugat-Európában például újjáéledőben van a zsidóellenesség, ez már atrocitásokban, támadásokban is megnyilvánul, gyakoriak a muzulmánok és a zsidók összetűzései is ebben a régióban. Közép- és Kelet-Európában az antiszemitizmus tradicionális formái vannak jelen, ezek elsősorban a történelmi gyökerekből, a holokauszt idejéből fakadnak.

Forrás: 888.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató