2024. április 19. - Emma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Kifosztotta a párt kasszáját a Jobbik

A vezetés a helyi szervezetei pénzét is elköltötte.

Saját megyei szervezeteinek kasszáját is kiürítette a Jobbik a választási kampányban. Az egyre zűrösebb anyagi helyzetben lévő párt a vidéki szervezetek jövő évi, önkormányzati választásra félretett pénzét is felélte, és az egyéni jelöltjeinek kiutalt, összesen 106 millió forintnyi költségvetési forrást is bezsebelte – tudta meg a Magyra Idők.

Nemcsak szimpatizánsainak, támogatóinak pénzét élte fel a Jobbik, de a megyei szervezeteik tartalékát is saját célra használta fel – értesült lapunk Jobbik közeli forrásból. Információink szerint ugyanis a pártvezetés a kampányra hivatkozva az egész országban egyszerűen elvonta a helyi forrásokat. Úgy tudjuk, egyes megyéknél ez megközelítette a tízmillió forintot is, így a Jobbik vezetése igen jelentős összeggel gazdagodhatott a tavaszi választás előtt.

Hogy a helyi szervezetektől begyűjtött pénzt mire is fordította az akkor még Vona Gábor nevével fémjelzett Jobbik, forrásunk nem tudott válaszolni, azt azonban elmondta: voltak olyan szervezetek, amelyek már a jövő évi önkormányzati választásra tettek félre pénzt, a párt vezetése azonban ezekre is igényt tartott, teljesen kiürítve ezzel a megyei kasszákat.

Szemet vetett a párt az egyéni jelölteknek járó, fejenkénti egymillió forintos költségvetési támogatásra is, arra hivatkozva, hogy úgy egyszerűbb az adminisztráció. Informátorunk szerint az összesen mintegy 106 millió forintot kampánycélokra kérte a Jobbik saját jelöltjeitől, de a delegáltak a számlák bemutatása ellenében visszakérhették utólag a saját kampányukra fordított összeget. Hogy ezt hányan tették meg, és mekkora összegben, nem tudni, és ez a párt kampánybeszámolójából sem derül ki egyértelműen. A dokumentum szerint az egyéni képviselőjelöltek önként lemondtak juttatásukról, valójában azonban központi utasításra cselekedtek.

Ismert, a Jobbik már az Állami Számvevőszék által tiltott pártfinanszírozás miatt megállapított, 331 millió forintos bírság kifizetésére adományként gyűjtött százmillió forinttal sem tudott elszámolni. A választások után Sneider Tamás pártelnök és Gyöngyösi Márton frakcióvezető is azt állította, kampánycélokra fordították a szimpatizánsok pénzét, azonban ennek nyoma sincs a beszámolóban, mert a párt mindössze húszmillió forintot tüntetett fel ezen címszó alatt.

Hogy a fennmaradó nyolcvanmillió forinttal mi történt, a mai napig rejtély, miként az is, hogy milyen hitel lehet a beszámolóban feltüntetett 84 millió forint, amikor a pártelnök szerint évek óta nem kaptak kölcsönt egy pénzintézettől sem. Utólagos magyarázatként a Jobbik azt állította, a nevezett hitel a Magyar Posta felé fennálló hatvanmilliós tartozásuk. Lapunk ugyanakkor úgy értesült, hogy a párt a postán kívül számos vidéki nyomdának, grafikai munkákat vállaló cégnek tartozik kisebb-nagyobb összegekkel.

A Jobbik a kampánybeszámoló szerint a törvény által megengedett egymilliárd forintból 996 332 940 forintot fordított a tavaszi országgyűlési kampányra. Mindebből ugyanakkor hiányzik nyolcvanmillió forintnyi adomány, amivel már túllépték volna az egymilliárd forintos határt.

A Jobbik pénzügyeiben fellelhető ellentmondásokat az Állami Számvevőszék nemrég kezdődött ellenőrzése tisztázhatja majd, aminek várhatóan 2019 tavaszán lehet eredménye. Közben a pártnál már ügyészségi nyomozás van folyamatban csalás gyanúja miatt, hamarosan megindulhat az adóhivatal 331 millió forintos behajtási eljárása, a kassza pedig gyakorlatilag teljesen üres.

Sneider Tamás keddi interjúja szerint mindösszesen 604 ezer forint van jelenleg a Jobbik számláján, miközben 2019 januárjáig biztosan nem juthatnak állami támogatáshoz. A Magyar Államkincstár ugyanis júliustól elkezdte vonni a Jobbik költségvetési támogatását a számvevőszék által feltárt tiltott pártfinanszírozás miatt.

Forrás: Magyaridok.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató