2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Özil a rasszizmus és a "múlt Németországa" miatt otthagyja a válogatottat

Mesut Özil, a németek török származású középpályása vasárnap Twitteren bejelentette, hogy az elmúlt időszak történései miatt fájó szívvel ugyan, de lemondja a válogatottságot.

A játékos háromrészes közleményben foglalkozott az elmúlt hetek ügyével,

  • az elsőben az Erdogannal való találkozójáról,
  • a másodikban a médiáról és a szponzorokról,
  • a harmadikban pedig a német labdarúgó-szövetségről beszélt.

Az Erdogannal való találkozójával kapcsolatban azt állította, hogy nem politikai üzenetnek szánta, a "családi származása előtti tisztelet kimutatása volt a célja" az Erdogannal közös fotóval (mely egészen véletlenül pont a választás után készült, az eredmény pedig: kétharmados győzelmet aratott Erdogan "Német"országban), anyja ugyanis mindig nagy figyelmet fordított arra, hogy a családjuk tiszteletben tartsa, honnan is származnak.

Mint írta, ha nemet mondott volna a találkozóra, azzal "tiszteletlen lett volna az ősei származásával szemben", holott tudja mennyire büszkék lennének rá, amiért idáig jutott, valamint azt is hozzátette, számára mindegy volt, hogy ki az elnök, az volt a fontos, hogy vele találkozzon.

Özilt rengeteg kritika érte, amiért – Ilkay Gündogannal együtt – közös fotón szerepelt a török elnökkel. A lépés sok német szurkolót ellene fordított, és a média is sokat támadta miatta, sőt több alkalommal egyenesen Özilt, és a képet tették meg a rossz világbajnoki szereplés bűnbakjának, amit a játékos elmondása szerint elég nehezen tolerált.

Arra is kitért, hogy több szponzora, és a német labdarúgó-szövetség is kihátrált mellőle a botrány következtében, ezzel kapcsolatban ugyanakkor köszönetet mondott az Adidasnak, a Beatsnek és a BigShoe-nak, akik ennek ellenére is kitartottak mellette. Kiemelte, hogy a BigShoe segítségével például 23 gyerek életmentő műtétjét sikerült megvalósítaniuk Oroszországban, a német média azonban erről nem számolt be, inkább az Erdogannal készült képpel foglalkoztak.

Özil ugyanakkor legkeményebben a német labdarúgó-szövetséget, valamint annak elnökét, Reinhard Grindelt bírálta, aki állítása szerint arra használta fel az ügyet, hogy a saját politikai nézeteit terjessze, és meg sem próbálta megérteni, hogy miért csinált közös képet Erdogannal.

"Grindel szerint csak akkor vagyok német, ha nyerünk, mikor veszítünk, bevándorló vagyok. Annak ellenére, hogy Németországban fizetek adót, német iskoláknak adakozok, a német válogatottal lettem világbajnok 2014-ben, számos díjat kaptam a német kormánytól, sőt 2015-ben futballnagykövet is voltam, még mindig kívülállóként kezelnek" – írta a játékos, hozzátéve, hogy Podolski és Klose esetében sem emlegetik fel állandóan a származásukat, így nem érti, hogy nála hirtelen miért lett olyan fontos a dolog.

Emellett arra is kitért, hogy nemcsak Grindel, a média és a szurkolók fordultak ellene, hanem a politikai és a kulturális élet egyes szereplői is, ezek az emberek pedig "nem a modern, nyílt társadalomért küzdő Németországot, hanem a múlt Németországát képviselik, amire ő nem tud büszke lenni".

Mindezek miatt érzi most úgy, hogy többet nem szeretné magára venni a német válogatott mezét, így nehéz szívvel ugyan, de lemondja a válogatottságot mindaddig, amíg "ilyen mértékű rasszizmussal és tiszteletlenséggel kell szembenéznie. Azt írta: "nem ezért kezdtem el focizni, nem fogom ezt tétlenül nézni, a rasszizmus soha, semmilyen körülmények között nem fogadható el".

Forrás: Kuruc.info

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató