Vadhajtások

Tovább tart a megfélemlítés Erdélyben – íme az oláh demokráciaértelmezés

Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei szervezetének RMDSZ-színekben parlamenti képviselethez jutott elnöke pénteki sajtóértekezletén kijelentette: tovább tart a megfélemlítő kampány, és csak bátor kiállással állíthatjuk meg az újabb nacionalista rohamot.

Kulcsár-Terza elmondta, hogy meglátogatta a feketehalmi börtönben a kézdivásárhelyi terroristaperként elhíresült koncepciós eljárás két áldozatát, Beke Istvánt és Szőcs Istvánt, és úgy véli, nemcsak az „felháborító”, hogy a háromemeletes ágyakban heten vannak egy tíz négyzetméteres cellában, hanem az is, hogy az „igazságtalanul bebörtönözött” nemzettársainkat gyilkosokkal, tolvajokkal tartják egy helyen.

– Ha már politikai alapon, bizonyíték nélkül bárkit el lehet ítélni, akkor állítsák vissza a politikai börtönöket! Ilyenek még voltak Romániában, azoknak volt egy rendje, de ne tartsák az embereket gyilkosok között. Arról nem is beszélve, hogy indoklás nincs – gyakorlatilag nem tudják, hogy miért ülnek – mutatott rá a parlamenti képviselő.

Kulcsár-Terza „aggasztónak” nevezte, hogy „nagyon kevesen voltunk” Kézdivásárhelyen, a Bekéékkel szolidarizáló tüntetésen.

– Itt nem csak Beke Istvánról és Szőcs Zoltánról van szó, ennek a megfélemlítő akciónak mi mindannyian, az egész magyar közösség a címzettjei vagyunk! Ha az elmúlt 28 évben erőteljesebb politizálást folytattunk volna, akkor ma nem itt tartanánk. Száz éve keresik, hogy miként seperjék ki innen a magyarokat. Üzenem, ha kevesen is vagyunk bátrak, ez nem fog menni – hangoztatta a képviselő.

Bejelentette: mától Sepsiszentgyörgy több pontján, Kézdivásárhely, Kovászna és Barót utcáin is gyűjtik az aláírásokat Bekéék érdekében, amelyet majd a családnak adnak át, ha arra kerül a sor, hogy nemzetközi fórumokhoz, bírósághoz forduljanak.

Bedő Zoltán, a Magyarság Megmaradásáért Mozgalom alapítója szerint „összehangolt műveletről” van szó, hisz egyébként nem lehet azt megmagyarázni, hogy nagyon rövid időn belül két bíróság két homlokegyenest ellentétes döntést hozott Bekéék ügyében.

Lapunk munkatársa a megfé­lemlítési kampány részének tekinti azt is, hogy miután az ítéletet kihirdették, ő maga is a rendőrséget járja, mert feljelentették egy Wass Albert-megemlékezés miatt, amit eddig minden évben megszervezett, de – érdekes módon – „éppen most vették észre”.

A brassói táblabírósági ügyészség Dan Tanasă hivatásos jelentgető feljelentésére háborús bűnös (ez Wass Albert lenne, akit egy írástudatlanokból álló kommunista népbíróság olyan gyilkosságokért ítélt halálra, amelyeknek közelében sem volt) kultuszának ápolása gyanújával indított nyomozást.

– A legnagyobb disznóság az, hogy a magát demokratikusnak mondott országban a bíróság többször elutasította az ügy felülvizsgálatát. Vagy legalább megkérdezhetnék ezt a felderítést legalább ötször lefolytató amerikai bíróságtól, hogy mit (nem) találtak, ha Wass Albert simán kapott állampolgárságot, fia, Wass Huba pedig tábornoki rangig vitte az amerikai hadseregben – érvelt Bedő, aki szerint a dolog ennél sokkal egyszerűbb: azért kell Wass Albertet háborús bűnösnek „megtartani”, hogy ne kelljen jelentős vagyonát örököseinek visszaszolgáltatni.

Forrás: székely hírmondó