2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Szégyen | A Jobbikosok többsége elfogadja Trianont

Jól halad a szavazóbázis lecserélése: a jobbikosok többsége - az MSZP-sekhez hasonlóan - elfogadja Trianont Az első világháborút lezáró diktátumot a magyar történelem legnagyobb tragédiájának tartja a megkérdezettek csaknem háromnegyede a Publicus Intézet reprezentatív felmérése szerint. Nagyjából ugyanannyian értenek egyet azzal az állítással, hogy soha nem szabad beletörődnünk a trianoni döntésbe, mint ahányan nem.  Ha a politikai preferenciákat nézzük, akkor a "Nem, nem, soha!" táborát leginkább kormánypártiak gyarapítják. A fideszesek 61 százaléka gondolkodik így, a jobbikos szavazók körében ez az arány csupán 43 százalék, kis híján annyi, mint az MSZP-sek esetében, mely 39 százalék. A nagy többség, a megkérdezettek majdnem 75 százaléka egyetért – vagy "inkább egyetért" – azzal, hogy Trianon Magyarország történelmének legnagyobb tragédiája. Másfelől: kisebb arányban, de többségi támogatást tudhat maga mögött az a kijelentés is, hogy "Trianon kérdése csak politikai okból kerül ilyen gyakran elő, mert alkalmas a nemzeti érzelmek felszítására".  A vizsgálat készítői abból a feltevésből indultak ki, hogy Trianon ügyében alapvetően két narratíva létezik: a traumát még mindig nem dolgozta fel a magyar társadalom, miközben a politika (a jobboldal) "eszközként használja fel a kérdést". A felmérés igazolta, hogy mindkét állítás megalapozott, és egyszerre érvényes – mondta a felmérést ismertető Népszavának Pulai András, a Publicus Intézet igazgatója. 2020-ban lesz a trianoni diktátum megkötésének százéves évfordulója. Pulai az erre való emlékezést úgy fordítaj le, hogy "számítanunk kell rá, hogy a jobboldal még inkább rájátszik majd a nemzeti indulatok szítására, hergelni fogja az embereket". A nemzetellenes lap azon kérdésére, hogy a "migránsozást" felválthatja-e "trianonozás", közölte: a kettő nem kizárja, inkább jól kiegészítheti egymást a kormányzati propagandában, hiszen Trianon is beépíthető a nemzeti szuverenitás védelmének témakörébe. Pulai szerint nem szabad eltagadni, hogy Trianonból máig megoldatlan problémák is adódnak. A baloldal eddig hátat fordított ezeknek a problémáknak, nem akart tudomást venni róluk – így teljesen átengedte a terepet a jobboldalnak. A Publicus igazgatója hangsúlyozta, hogy a hallgatás nem tartható álláspont. A baloldalnak olyan stratégiát kell kidolgoznia, amely tekintettel van az érzékenységekre, "a konfliktusok kiélezése helyett a feszültségek tompítására fókuszál".Már nem lehet csodálkozni a Jobbikon Két évvel ezelőtt Pulai András még meglepődött volna azon, hogy a fideszes szimpatizánsok jóval nagyobb arányban gondolják úgy, "soha nem szabad belenyugodni a trianoni döntésbe", mint a jobbikosok. Ma már nem csodálkozik.  A mostani felmérés egybevág más kutatásokkal, amelyek arról tanúskodnak, hogy a radikális (zárójelben szélsőségesnek is nevezett, de hogy az igazgató vagy a lap által, nem derül ki a cikkből - a szerk.) szavazók javarészben már nem a Jobbiknál, hanem a Fidesznél vannak. Forrás: Kuruc.Info
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató