2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Távozott a HírTV egyik reklámarca is

A főpolgármesterségről álmodozó Puzsér Róbert sorsáról még nem döntöttek.Jáky-Szabó Gergely, a Hír TV legutóbbi kampányarca távozott a csatornától. A tévé vezetése cáfolta, hogy a műsorvezető helyére Rabb Ferenc érkezne. A főpolgármesteri babérokra törő Puzsér Róbert műsorának, a Sznobjektívnek a sorsáról még nem döntöttek, ahogy arról sem tárgyaltak, hogy az újságíró, kritikus folytatja-e a munkát a Hír TV-nél. – Felmondott a Hír TV-nél Jáky-Szabó Gergely híradós műsorvezető – erősítette meg tegnap a Magyar Időknek a csatorna vezérigazgató-helyettese. Szikszai Péter egyben cáfolta azt a hírt, hogy a tévé legutóbbi reklámkampányának arca helyére az M1-től érkezne új munkatárs. – Rabb Ferenccel nem tárgyaltunk – szögezte le. Közben Puzsér Róbert, a jelenleg nyári leálláson lévő Sznobjektív műsorvezetője, illetve a megszüntetett Szabadfogás egykori szereplője a Facebookon bejelentette: fontolgatja, hogy el akar indulni a jövő őszi önkormányzati választáson Budapest főpolgármesteri székéért, hogy képviselje és megvalósítsa régi álmát, a Sétáló Budapest koncepcióját. Az újságíró, kritikus szerint Tarlós István nem menedzseli rosszul a hétköznapokat, de úgy véli, az ő Budapestjéből hiányzik a vízió és az identitás. Hozzátette, tisztában van az esélyeivel, így ha bármelyik, végső győzelemre esélyes jelölt vállalja ezt a programot, visszalép a javára. Puzsér műsorának jövője kapcsán Szikszai Péter úgy nyilatkozott: még nincs döntés a Sznobjektívről, Puzsér Róbert pedig nem adta be felmondását, és nem is bocsájtották el. A Hír TV vezérigazgató-helyettese a Magyar Időknek korábban elmondta, hogy tizenkét műsort szüntettek meg, emblematikus adásokat, a helyükre pedig igyekeznek új embereket hozni, ilyen például Földi-Kovács Andrea, aki az Echo TV-től tért vissza a csatornához. A személyzeti ügyeket illetően akkor elmondta, hogy hét, látványosan nem a jobboldali médiához kötődő embertől – Bodacz Balázstól, György Zsombortól, Kálmán Olgától, Csintalan Sándortól, Lampé Ágnestől, Teszári Nórától és Hegedűs Szabolcstól – váltak meg. A csatornánál dolgozó csaknem 300 emberből pedig péntekig tízen mondtak fel, ők kulturáltan, súrlódásoktól mentesen távoztak. Szikszai cáfolta azt az indexes hírt is, hogy a Hír TV és az Echo TV között ellenséges viszony alakult volna ki az elmúlt napokban, ellenben úgy fogalmazott, hogy a két menedzsment napi kapcsolatban van egymással, a kollégák átdolgoznak, a társcsatornától híradós felvételeket is kapnak.A Hír TV új tulajdonosa által múlt szerdán kinevezett vezetéssel a hírcsatorna visszatért az úgynevezett G-napon megtagadott értékekhez. A 2003-ban a baloldali médiatúlsúllyal szemben alapított csatorna vezérkara – miután a tulajdonos Simicska Lajos az ötszázalékos reklámadó miatt totális médiaháborút hirdetett a nemzeti kormány ellen – 2015. február 6-án lelkiismereti okokra hivatkozva lemondott. Így tett akkor a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió vezetése és számos újságírója is. Ezt Simicska Lajos árulásnak nevezte, és obszcén szavakkal illette a lemondott menedzsmentet, valamint a miniszterelnököt. A kormánypárti politikusok ezután egyértelművé tették, hogy a vállalkozó médiájának nem hajlandók nyilatkozni. Az elkövetkező három és fél évben a Hír TV-ben sorra jelentek meg a baloldali, liberális elkötelezettségű szerkesztők és műsorvezetők, 180 fokos fordulatot hajtottak végre a televízió irányultságában, és a tulajdonos elvárásai alapján látványosan beálltak a Jobbik mögé. Az április 8-i országgyűlési választás megpecsételte a Simicska-médiabirodalom sorsát. A nagyvállalkozó április 10-én bejelentette, hogy felszámolja a Magyar Nemzetet, az Mno.hu-t, a Lánchíd Rádiót, majd a nyomtatott Heti Választ is. A médiaportfólióban végrehajtott drasztikus leépítést követően Simicska eladta a Hír TV-t Nyerges Zsoltnak, aki a G-nap előtti vezetést kérte fel a szakmai irányításra.Forrás: Magyaridok.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató