A szövetségi belügyminisztérium által készített válaszban azonban kiemelték: az AZR-ből rendszerint nem törlik a menedékjogi kérelem elutasítására vonatkozó adatot, akkor sem, ha a menedékjogi eljárást már sok éve folytatták le és az illető időközben jogosultságot szerzett a németországi tartózkodásra, például úgy, hogy az Európai Unió polgára lett, és így szabadon letelepülhet Németországban. Az elutasított menedékkérők kimutatásában szerepel többek között 12 258 lengyel állampolgár, 7101 román állampolgár, 3862 horvát állampolgár, 3325 bolgár állampolgár és 1590 magyar állampolgár is.
A legnagyobb csoportot a török állampolgárok alkotják 81 450 fővel. A második helyen az afganisztáni állampolgárok állnak 75 643 fővel, a harmadik helyen pedig a koszovói állampolgárok 70 932 fővel.
Utánuk a szerb állampolgárok csoportja következik 51 972 fővel, emellett nagyobb – 10 ezer főt meghaladó – csoportot alkotnak mások mellett az oroszországi, a macedóniai és a bosznia-hercegovinai állampolgárok is.(MTI nyomán)