Vadhajtások

“Rohadjatok meg, tömeggyilkos, szemét náci banda” – mondták a rendőrökre

Az ATV is tudósított arról, hogy egy idős nőt a rendőrök készülnek kilakoltatni lakásából, akiket baloldali ellentüntetők fogadtak.

Az ellentüntetők szerint a rendőrök jogtalanul járnak el, ámbár még mindig nem tudni, miért lett kilakoltatva az idős asszony. Lakáshitel? Esetleg albérlet, amit nem fizetett? Egyéb okok is lehetnek. Sajnos nem tudni erről az esetről semmit, csak a mocskolódást hallani a magyar rendőrségre, akik csak a mindennapos munkájukat végzik. A végrehajtóval együtt állnak az ajtóban, leszedetik a zárat, az idős nőt pedig kiviszik a lakásból, mert nem hajlandó magától kinyitni az ajtót. Mit lehet ilyenkor tenni? Mondja meg egy jogi szakértő.

Elhallatszott a lenti videóban a “rohadjatok meg“, a “tömeggyilkosok” és a “szemét náci banda” is. Persze tudjuk, a marxizmus már csak ilyen. Ne kelljen fizetni semmit, az állam engedje el az emberek tartozását és a többi blablabla szöveg, amit régóta hallgatunk.

Kérdem én: ha mindenkinek elengedik a saját tartozását, vagy megkegyelmezünk neki, akkor ki fog fizetni? Mi térít meg egy esetleges kárt (pl. egy albérletet kiadó személy keletkezett kárát)? Ki a felelős azért, hogy én, mint egyén, tartozást halmoztam fel? Az állam? A Fidesz? Orbán? Ki?

Nem azt mondjuk, hogy minden kilakoltatás jogos. Vannak olyan esetek, ahol hibázhatnak a végrehajtók, vagy valaki más a felelős érte. Ezek bonyolult jogi dolgok, amibe nem kívánunk belemenni. Ebben az esetben NEM TUDJUK, hogy mi történt, és így mennek ki “nácizni”. Ezzel van a probléma.

A választ senki nem tudja, viszont egyet igen: a rendőrök gonosz tömeggyilkos nácik. Na ja. Imádunk, marxista proletariátus. Még jó, hogy nem ti vagytok hatalmon. Ha kell, az összes rendőrt tömegsírba lőnétek egy kilakoltatásért.

www.vadhajtások.hu

RSS
Twitter
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial