Nemzetben gondolkodó, jobboldali ember számára régóta iránytű, mit mondanak róla az internacionalista felforgatók. Ha rosszat, akkor csettintve lapoz egyet kedvenc napilapjában (jó, hát ilyen manapság nem létezik, úgyhogy inkább egy huncut mosollyal pödör egyet a bajuszán - ha nincs neki, akkor virtuálisan), és nyugtázza, hogy igen, hála Istennek, jó úton járok. Mivel jót a magunkfajta soha nem fog hallani tőlük, ezért az ellenpéldára szerencsére nem is kell kitérni. Viszont a nyugodt néppártiak körében használatos iránytű (főleg, ha intézet) képes megbolondulni. Most is ez történt.
Valamely érthetetlen okból kifolyólag a lassan már a túloldalon is cikivé váló, szélliberális bábból marxista pillangóvá fejlődő (persze a két állapot között nem szükséges akkora hidat sem építeni, mint nem is oly rég a Bécsi út és a Spinóza-ház között) Tamás Gáspár Miklós még az elmúlt napokban is fasiszta jobbikozott egy álentellektüel elcseppenésében, de ezt az időközben a Bécsi útról a Villányira visszazuhant hídépítők immár nem úgy értelmezték, mint amikor még a gárdamellényben látták a szavazatszüret leghatékonyabb módszerét. Emlékezetes, néhány napja a Jobbik elnökhelyettese még azon lamentált, hogy nem látja a fényt az alagút végén. Erre jön számára a kijózanító pofon: TGM még mindig fasisztának látja szociálisan érzékeny ölébe hullott pártját! Helyes reakció helyett viszont forradalmi fény gyúl Gyöngyösi szürkeállományában, és imigyen fogalmazza meg a kiutat:
leszegett fejjel járás, önmarcangolás, kapituláció, köldöknézés és egymás hibáztatása helyett fogjunk hát össze, higgyünk abban, hogy lehet változtatni és kezdjük el lerakni egy új, igazságos és kiszámítható Magyarország alapjait!
A magyar politikai ugaron felkészületlenül bámészkodó alig ocsúdhatott fel Pintér Tamás ATV-n, élő adásban történő nácizásán és antiszemitázásán, harmadnapra itt a következő szintlépés, de inkább gyomros. De beszéljen inkább helyettünk az ellenzékváltó hangulat miatt kiakadt Gyöngyösi Márton alábbi Facebook-bejegyzése.
Gyöngyösi Márton a TGM előtti időkben
Köldöknézés helyett
Ezt a posztot azzal a szándékkal írtam, hogy végre véget vessek annak az egyre morbidabbá váló folyamatnak, mely közbeszédünket április 9-e óta eluralta. Ezen a nyáron az ellenzék valamennyi magára valamit adó szereplője elmondta véleményét arról, hogy szerinte ki, miért és hogyan felelős a Fidesz kétharmadáért és kiknek kellene ezért felelősséget vállalni, lemondani, megszűnni, eltűnni ahhoz, hogy „felkapja a fejét a közvélemény”. Láthattunk ellenzéki ex-politikusokat szóban saját kardjukba dőlni (lásd pont a NER-t leváltani képtelen "influencert" - a szerk.), hallgattuk egyes megmondóemberek szemrehányásait (itt hátha pont a fényt az alagút végén nem látó önmagára gondolt, de erre kevés az esély - a szerk.). Az önkritika hasznos és szükséges. Ám én hiszem, hogy az önkritika akkor hasznos, ha épülünk belőle és tovább tudunk lépni. Amit azonban most sokan az ellenzéki térfélen művelnek az nem önvizsgálat, hanem öncélú köldöknézés és a felelősség elkenése, valamint rombolás. Ebből pedig elég volt.
A nyár két számomra talán legmegdöbbentőbb olvasmánya Tamás Gáspár Miklós július 19-én a Magyar Narancsban megjelent írása, valamint a 24.hu augusztus 8-án, Raskó Györggyel készült interjúja. Aki lemaradt róluk, annak röviden vázolom a fő megállapításokat: TGM belvárosi entellektüel létének minden attribútumát szignifikánsan megjelenítve, lukácsista terminus technicusokkal tömött szózuhatagban kárhoztatja a „fasiszta Jobbikot” a Fidesz győzelméért. Raskó György pedig átlibbenve azon, hogy MDF-es államtitkárként milyen szerepet töltött be az újkori magyar történelemben, egyenesen felszólítja az ellenzéki pártokat, hogy oszlassák fel magukat, mert „akkor majd felfigyel a világ”. Vannak részigazságai TGM-nek és Raskónak? Akadnak. Jogos lehet a kritika? Jogos lehet. De akkor miért nem beszélünk arról, hogy milyen felelősséget visel TGM, a liberális értelmiség véleményformálója azért, hogy egyesek a mai napig a parttalan fasisztázással vannak elfoglalva értelmes politikai tevékenység helyett? Miért nem beszélünk arról, hogy Raskó György a választások előtt a rendszerváltást kisiklató politikai elit levitézlett tagjaival turnézta körbe a magyar közéletet, javaslatokat megfogalmazva a pártok részére? Honnan az ellenzéki megmondóemberek felhatalmazása ahhoz, hogy most ők vádolják a maradék NER-en kívüli pártot és azt állítsák, hogy létükkel legitimálják az Orbán-rendszert? Ha ők ezt lelkiismeret-furdalás nélkül megteszik, mit szólnának, ha megfordítanánk a történetet és azt kérdeznénk: tán TGM, Raskó György, vagy éppen a legutóbbi Magyar Hangban az ellenzék bűneiről elmélkedő Ungváry Krisztián nem legitimálja Orbánt azzal, hogy úgy publikál, interjúzik és szerepel, mintha valódi véleménypluralizmus lenne? Ha annyira hisznek abban, amit mondanak, miért nem magukkal kezdik? Miért nem vonulnak ki a közéletből, hagynak fel az írással, hátha majd a közvélemény egyszer felkapja a fejét, hogy „azt a kutya mindenit, hát már Raskó György sem szólal meg? Láttátok, az új HVG-ben üres Tamás Gáspár Miklós oldala, mert nem ír többet! Na, most aztán ki az utcára!”
Nem szeretnék felelősséget kenegetni, ezért most utoljára leírom: valóban, az ellenzéki pártoknak, így a Jobbiknak is van felelőssége a választások eredményében. De megvan a maga felelőssége a harminc éve leragadt TGM-nek, a privatizáció során szerzett milliárdos vagyona mellől egykori kollégáival hobbipolitizálgató Raskó Györgynek és az ellenzéki értelmiség többi tagjának is. Borzasztóan cinikusnak érzem ezért, mikor pont Raskó György oktat ki arról, hogy az 1,3 millió szavazatot elért, az emberek 20 százalékának bizalmát elnyert Jobbik szűnjön meg és kapituláljon az Orbán-rendszer előtt, miközben a Fidesz legfőbb vágya éppen az, hogy csak saját háziellenzéke maradjon talpon: az MSZP, a DK és a Novák-Toroczkai páros Mi Hazánkja (a többi pártot azért nem sorolja fel Gyöngyösi, mert leendő koalíciós partnerei - a szerk.). Ezért Raskó, aki tavasszal még javaslatokat tett, most úgy rúg bele a Jobbikba, az LMP-be és az eddig általa is támogatott Momentumba, mintha mi sem történt volna. Minek kormányzati kétharmad, ha az ellenzékben ilyen jó „barátaink” vannak, nemde?
Mindez persze nem menti fel a Jobbik hibáit sem és most utoljára még szeretnék ezekről is írni. Vona Gábor szerint logisztikai vereséget szenvedtünk. Valóban. És mindez azért történt, mert türelmetlenek és felületesek voltunk. Ahelyett, hogy fejben megmaradtunk volna mozgalomnak, munkánkban pedig professzionális szervezetté váltunk volna, fejben képzeltük magunkat professzionális szervezetnek, miközben a mozgalmi működés hibáit sem tudtuk felszámolni. Mindez következett az elhibázott személyzeti politikából és abból, hogy a saját kampányunkat sem tudtuk türelemmel végigcsinálni (ti. nem mentek végig a radnai úton - a szerk.). Nem fejtettük ki a Bérunió programját, mely szerintem az elmúlt évek egyetlen politikai innovációja volt. Mindennek azonban már vége, a következtetéseket le kell vonni és a jövőre kell koncentrálni: mi a Jobbik feladata most?
Mint minden választás, április 8-a is egy pillanatfelvétel volt. A hecckampány, a választási jog és a kormány korlátlan anyagi lehetőségei kétharmados többséget eredményeztek. Ám semmi sincsen kőbe vésve és semmilyen kormány nem marad örökké hatalmon. Meggyőződésem, hogy a cinizmusra, agresszióra és végtelen hatalomvágyra alapozott orbáni politika bukásra van ítélve. Kiszámíthatatlan, nyugtalanító és valódi válaszok helyett csak lózungokat kínál, ezért fenntarthatatlan. A Jobbik feladata most az, hogy egy életképes alternatívát kínáljon. Konfliktusok helyett szövetséget keressen, fenyegetések helyett nyugalmat adjon, a folyton változó világban kiszámíthatóságot nyújtson. Tudjuk, hogy nem kis dologra vállalkozunk, szinte szabadságharcot kell vívnunk. De én úgy gondolom, hogy ez sokkal jobban illik hozzánk, mint a leszegett fejjel járás és az önmarcangolás, pláne a kapituláció. Köldöknézés és egymás hibáztatása helyett fogjunk hát össze, higgyünk abban, hogy lehet változtatni és kezdjük el lerakni egy új, igazságos és kiszámítható Magyarország alapjait. Aki jön velünk, az jön, aki pedig belesüllyed az apátiába, az lemarad. Szerencsére számot adnunk nem nekünk kell majd azért, hogy amikor nehéz időket éltünk, mi semmit sem tettünk, csak másokban kerestük a hibát. Hamarosan vége a nyárnak, nekünk pedig el kell indulnunk az úton. Részletek hamarosan...
Forrás: Kuruc.info
