2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Botránypolitizálásra készül a Momentum

Újra tematizálni akarja a közbeszédet a Momentum, a párt diákok gerillaakcióit is támogatná – ez derül ki abból a több balliberális médiumnak megküldött belső levélből, amelyben Fekete-Győr András pártja újabb, hosszú távú stratégiáját vázolta fel. A Momentum az olimpia után most az oktatást választotta témájául, és – a levél szerint – „három fronton fogunk benyomulni a témába, és magunkévá tenni”.Ezek a társadalmi építkezés, a politikai akciók, valamint iskolai és egyetemi hangulatkeltések.
„Addig fogjuk ütni a rendszert, amíg össze nem roppan!”
– írta Fekete-Győr András. „Ahogyan a Juhász Péter-féle Együttnek sem jött be a botránypolitizálás, úgy várhatóan a Momentum esetében sem lesz sikeres a politikai zavarkeltés” – nyilatkozta lapunknak Deák Dániel. A politológus emlékeztetett, Fekete-Győr Andrásék korábban is próbálkoztak a meghökkentő és látványos akciókat tartalmazó úgynevezett élményközpontú politizálással, azonban ezek jellemzően néhány hét alatt elhaltak, hiszen szimpatizánsaiknak nem tudnak minden héten újabbnál újabb impulzussal szolgálni. „A Momentum az ilyen és ehhez hasonló akciókkal csupán azt érte el, hogy egy komolyan vehetetlen párt képét rajzolta magáról, és kizárólag egy nagyon szűk liberális csoportot tudott megszólítani” – mutatott rá. Hozzátette, a társadalom többsége az ilyen gerillaakciókat egyértelműen elutasítja, sem a miniszterelnök korábbi kifütyülése, sem pedig a különböző utcai rendzavarások nem váltották be az ellenzéki szereplők által hozzájuk fűzött reményeket. A Momentum ráadásul a jelek szerint erőszakosan kívánja átvenni a politikai napirend uralmát, ami visszatetsző még a fiatalok körében is, hiszen ők is tudják, az „iskolai hangulatkeltés” mögött valójában politikai haszonlesés áll.MHO
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató