2024. április 20. - Tivadar
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Wilders: száműzni kell az iszlámot, hogy szabadok maradhassunk

Geert Wilders ismét bebizonyította a világnak, hogy az iszlám nem a béke vallása. A bevándorlásellenes politikus még júniusban hirdetett Mohamed prófétát ábrázoló karikatúraversenyt. Azóta dzsihádot is hirdettek Hollandia ellen, sőt, atomcsapással is megfenyegették.  A Geert Wilders vezette bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) Mohamed prófétát ábrázoló karikatúraversenyt hirdet – közölték helyi lapok június 12-én. A holland hatóságok nem emeltek kifogást az esemény ellen. Két és fél hónappal később Wilders bejelentette, hogy a verseny elmarad. Azóta dzsihádot hirdettek Hollandia ellen és egy terrortámadást is meghiúsítottak. A holland hatóságok azt is gyanítják, hogy a pénteki amszterdami késelésnek is köze volt az esethez, bár ez egyelőre még nem bizonyosodott be.
Többek között Pakisztánban kapott nagy nyilvánosságot a verseny híre, amelyre reagálva egy szélsőséges muszlim párt vezetője elmondta: országának azonnal meg kellene szakítania a diplomáciai kapcsolatait Hollandiával, valamint dzsihádot kellene hirdetni az európai ország ellen. A pakisztáni választási kampány folyamán történt ez az eset, így azért némi fenntartással kell kezelni, de tény:
Khadim Rizvi, a Tehreek-e-Labbaik (TLP) pakisztáni párt vezetője kijelentette, hogy ha sikerül hatalomra jutnia, akkor atomcsapást mér Hollandiára.
Imran Khan nyerte a választást, így az atomcsapás elmaradt – legalábbis egyelőre. Geert Wilders végül lemondta a karikatúraversenyt, azonban feldühödött muszlimok így is randalírozni kezdtek Hollandiában. Egy 19 éves afgán kezdett késelésbe Amszterdam egyik pályaudvarán pénteken, vélhetően a karikatúraverseny miatt. Később egy másik migránst is őrizetbe vettek, aki a holland parlamentnél akart terrortámadást elkövetni.Minderre Wilders is reagált Twitteren.
"A karikatúraverseny ismét bebizonyította, hogy az iszlám és a szabadság nem összeegyeztethető. Ha mi tollat ragadunk, ők kardot. Mi karikatúrát rajzolunk, ők pedig erőszakkal és terrorral fenyegetnek minket. Az iszlám nem tartozik ide [Európába]. Ahhoz, hogy szabadok maradhassunk, meg kell szabadulnunk az iszlámtól!" Olvasható a politikus Twitter-oldalán.  
Forrás: 888.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató