2024. április 19. - Emma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

A Jobbik is megszavazta a Nelson Mandela teret

Toroczkai László számolt be a Fővárosi Közgyűlés döntéséről:  A Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, hogy az Etele út és a Tétényi út találkozásánál lévő parkot, illetve teret Dél-Afrika első feketebőrű elnökéről, Nelson Mandeláról nevezi el. Túl azon, hogy Nelson Mandela egy olyan rendszert hozott létre, amely nyíltan diszkriminálja a fehéreket, és egy olyan, egyre kevésbé élhető országot, ahol egekbe szökött a bűnözés, ahol fehér farmerek ezreit gyilkolták le válogatott kegyetlenséggel, Nelson Mandela ráadásul kommunista is volt. Az általa vezetett Afrikai Nemzeti Kongresszus a Dél-Afrikai Kommunista Párttal lépett szövetségre, és a párt saját szóvivője és weboldala szerint Mandela nem csak tagja, hanem egyik vezetője is volt a Dél-Afrikai Kommunista Pártnak:http://www.sacp.org.za/main.php?ID=4154Azt még megértjük, hogy a baloldali pártok megszavazták a budapesti Mandela teret, az viszont vérlázító, hogy a magát jobboldalinak, nemzetinek mondó Fidesz terjesztette elő a Mandela tér ötletét, amelyet a szintén "nemzeti" Jobbik is megszavazott. Az csupán hab a tortán, hogy a mindig nagyon finnyás politikusokat most az sem zavarja, hogy Mandela egy olyan paramilitáris szervezetet is vezetett, amelyet terrorista akciókkal vádoltak:https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/14682745.2015.1078315?journalCode=fcwh20Az egyik barátunk hozzászólása a hír alatt:
Ez az ember felelős az egykor virágzó Dél-Afrika zülléséért és hanyatlásáért, azért, hogy az elmúlt 25 évben egymillió fehér menekült el a szülőföldjéről, azért, hogy etnikai okokból több ezer fehér dél-afrikait gyilkoltak meg a fekete bűnbandák az elmúlt negyedszázadban. Ez az ember az emberiség történelmének legtöbb áldozatot szedő ideológiájának, a kommunizmusnak volt a híve! Szégyen ami történik! Nelson Mandela nem érdemli meg, hogy közterület viselje a nevét!
 
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató