2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Az Index ingyenélői már közel 50 millát koldultak össze

Divattá vált az ellenzéki lápvilágban a kéregetés. Juhász Péter egykori drogpropagandista, a mindenkitől külön kimúlt Együtt rossz arcú provokátora ugyanúgy szemérmetlenül koldul a híveitől, mint a Ballik, amely ráadásul a választási kampányra költötte az Állami Számvevőszék által a pártra kirótt büntetésre kunyerált adományokat.És most itt ez az Index. – Báttya, ne haragudj, tudnál adni egy kis aprót? – sündörgött oda olvasóihoz a minap Tóth-Szenesi Attila főszerkesztő, aki szerint a balliberális internetes orgánum immár kivéreztetetté vált, minekutána a portál hirdetésszervező cégében tulajdonosváltás történt. Márpedig ha őt kérdeznék, ő bizony adna pénzt a roppantul független Indexnek. Amiből, mint a portálon olvasható, nincs másik. Ami igaz. De tisztára ugyanilyenből akad bőven. Túl sok is, ami azt illeti. Szóval az Index koldusbotot ragadott, csengettyűt kötött a végére, és most teátrálisan rázogatja. Főszerkesztője koszos műanyagpohárban aprópénzt csörget – ezt valószínűleg a Deák téri aluljáróban a jegyautomatákból bilétát vásároló külföldi turistákat riogató csövesektől tanulta. És közben efféléket írnak magukról:„A magyar médiapiacot eluralta a propaganda. Nincs másik olyan, nagy elérésű online közéleti médiatermék, mint az Index, amely független, kiegyensúlyozott hírszolgáltatásra és a valóság minél sokoldalúbb bemutatására törekszik. (…) Mi nem azért írunk híreket, elemzéseket, nem azért készítünk videókat, hogy befolyásoljuk az olvasót. Mi nem egy párt, eszme vagy ember igazságát igyekszünk alátámasztani.”Van ám itt bőr az arcon. Jó vastag. Mint a litoszféra. Élő ember ugyanis, főleg, ha indexes újságíró, nem gondolhatja komolyan, hogy ez a portál független. Hacsak nem a nyílt sisaktól, az egyenességtől, a valós motivációk felfedésétől. Avagy elhiszi-e bárki, hogy az Index nem befolyásolni akarja az olvasót, és nem egy bizonyos világnézetet és politikai érdeket képvisel, amikor egy eszelős makacsságával menekülteknek hazudja az illegális migránsok tömegeit, és következetesen az amerikai és a brüsszeli narratíva magyar hangjaként tudósít a világ dolgairól? Elhiszi-e bárki a kiegyensúlyozott hírszolgáltatást, miközben minden megfogalmazásból, szófordulatból, témaválasztásból ordít a balliberális világlátás és az ebből következő elfogultság? Elhiszi-e bárki a sokoldalúságot, miközben Simicska tulajdonaként eszük ágában sem volt pénzt tarhálni és a függetlenobjektívség védelmében sikongatni? A balliberális Index egyszerre nevetséges, szemforgató, szánalmas, arcátlan. Fenyegetettséget játszik, mártírpózban tetszeleg, még egy „függetlenség-barométert” is összetákoltak a világhálón, ami majd azonnal szirénázik és hörög, ha a „függetlenség” (értsd: a felhőtlen és derűs ballib propagandaömlesztés) veszélybe kerül. Csakhogy maga az Indexet tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány elnöke, az évtizedek óta a portál jogászaként tevékenykedő Bodolai László jelentette ki, éspedig a ballib „függetlenobjektívség” másik „elnyomott” fellegvárában, a Klubrádióban, hogy az Index „ezerszer biztosabb helyzetben van” most, mint korábban. Vagyis a riadalom, a drámai hangvételű koldulás végső soron nem egyéb, mint hamis riasztás, álhíren alapuló olcsó hangulatkeltés. Manipuláció, tehát befolyásolás. Ennyit e fakenews-gyár „független és kiegyensúlyozott” hírszolgáltatásáról.Forrás: Demokrata.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató