Vadhajtások

Ünnep: Ma 29 éves a magyargyilkosok utódpártja az MSZP

Az MSZP elnöke szerint a mostani jobboldali, sőt szavai szerint már-már szélsőjobboldali kurzust egyedül balról lehet leváltani. A MSZP születésnapját megünnepelve Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányának elnöke ugyanakkor arról beszélt, sok mindent lehet mondani a szocialisták elmúlt 29 éves történetéről, de azt nem lehet állítani, hogy az MSZP ne lett volna demokrata.

Tóth Bertalan vasárnap, Budapesten az ellenzéki párt választmányi ülése szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondta, az ezen a napon 29 éves MSZP-t megünnepelve megerősítették a nyári tisztújításon megkezdett út folytatását.

 

Az MSZP baloldali alternatívát épít a nemzeti együttműködés rendszerével szemben, kiemelten foglalkozik a bérek, az oktatás kérdésével és az egészségügy problémáival

-fejtette ki. Hozzátette, olyan országot akarnak, ahol mindenkinek esélye van a felemelkedésre. A pártelnök, aki a parlamenti frakció vezetője is, közölte, egy baloldali párt számára elfogadhatatlan a Fidesz által képviselt társadalompolitika.

Az MSZP nem akarja, hogy luxusrepülők bőrfoteljeiből szemléljék Magyarország valós életét

-fogalmazott. Tóth Bertalan emlékeztetett, a Fidesz azt ígérte, hogy rendbe teszi az egészségügyet, ehhez képest a szaktárca beavatkozása miatt meghalt egy kirúgott szívsebész műtétre váró betege. Szerinte a Fidesznek nem számít a betegek sorsa, csak az, hogy saját akaratát hajtsa végre.

Ha van felelősségérzet Kásler Miklósban, az emberi erőforrások miniszterében, akkor lemond

-mondta.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányának elnöke szerint sok mindent lehet mondani a szocialisták elmúlt 29 éves történetéről, de azt nem lehet állítani, hogy az MSZP ne lett volna demokrata. Hozzátette, a baloldal továbbra is az emberek oldalán áll, azt szeretnék, ha az emberek jövője biztosítva lenne, ha minden embernek megfelelő lakhatása, bére, munkakörülményei lennének. Az egyik legfontosabb feladatként beszélt a magyar baloldal egységének és a magyar demokraták közösségének megteremtéséről. Szerinte az MSZP-nek vissza kell szereznie a társadalmi bizalmat, ehhez változnia kell.

Tóth Bertalan kérdésre válaszolva beszámolt arról is, hogy a választmány délután dönt az európai parlamenti és az önkormányzati választáson a jelöltállítás alapelveiről.

Azt kérik, hogy a helyi szervezetek december 14-ig tegyék meg javaslataikat a jelölésre

-tette hozzá. Egy másik kérdésre Kunhalmi Ágnes azt mondta, rossz iránynak tartja jelenlegi formájában a Corvinus Egyetem magánosítását és az önfenntartó felsőoktatás modelljét.

Forrás/fotó: MTI, Pestisrácok.hu