2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Másfél év alatt száz török cég jött létre Magyarországon

Csak idén eddig 53 törökországi tulajdonú gazdasági társaság alakult Magyarországon, ezek főként kereskedelemmel, vendéglátással és üzletviteli tanácsadással foglalkoznak.Gyorsan nő a török tulajdonosi hátterű cégek száma Magyarországon, a 298 vállalat harmada az utóbbi másfél évben jött létre az Opten Informatikai Kft. összesítése szerint. Az MTI-hez eljuttatott elemzés alapján 2016-ban 27, 2017-ben 56, 2018-ban pedig már az első 9 hónapban 53 török hátterű, vagyis törökországi tulajdonos birtokában álló céget alapítottak Magyarországon. Gazdasági súlyuk már most is jelentős, hiszen árbevételük tavaly összesítve 85 milliárd forintot, adózott eredményük 2,3 milliárd forintot ért el. Munkavállalóik száma meghaladta az 1500 főt – írták. A közlemény szerint a magyarországi török cégek főleg kereskedelemmel, azon belül élő állatok, ruházati és textil termékek nagykereskedelmével, valamint vendéglátással és üzletviteli tanácsadással foglalkoznak.Forrás: MTI

Kapcsolódó:

https://www.vadhajtasok.hu/2018/09/23/budapest-belvarosaban-kozel-100-kebabos-van-de-hova-tuntek-a-restik/
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató