2024. április 16. - Csongor
EUR : 393.05
USD : 368.85
Időjárás ikon15°

„Bocsánatot kértem, de nyomban nekem estek” – Megszólalt a nő, akit brutálisan összevert a "horda"

Encs — Napok óta pattanásig feszült a hangulat az aprócska borsodi település, Encs Fő utcáján, ahol a hét végén egy autós elgázolt egy utcán kószáló kis gyereket.

Az ütközés után annyira elmérgesedett a helyzet, hogy hajszál híján az olaszliszkaihoz hasonló tragédia történt. Az autót vezető nő a baleset után azonnal kiszállt, hogy segítsen a gyermeken, azt azonban nem sejtette, hogy ezzel a saját életét teszi kockára – a gyermek családja fékevesztetten esett neki.

– Elrántottam a kormányt, mindent megtettem, hogy elkerüljem az ütközést, de hiába. Még egy oszlopot is eltaláltam az autómmal. Azonnal kiszálltam, bocsánatot kértem, de nyomban nekem estek – mondta a kocsit vezető Éva, aki annyira fél, hogy inkább elköltözött a faluból egy időre. A nő teljesen maga alatt van, megviselték a történtek.

– A gyermek néhány méterre az autó előtt feküdt. Hogy ezután mi lett vele, nem tudom, mert a pillanatok alatt kiözönlő rokonságtól nem lehetett látni – mondta egy helybéli.

Információink szerint az elgázolt kiskorú nem életveszélyesen, de súlyosan megsérült. Mentők vitték el a helyszínről, éppen úgy, mint a megvert sofőrt.

– Én voltam az első, aki a gyermekhez ért, nagyon rossz állapotban volt – mondta a Blikknek Szilvia, aki az utcában lakik.

A gázolás után rendőrök lepték el a települést, próbálták biztosítani a falu nyugalmát. Az egyenruhások egész éjszaka, sőt, még másnap is a gázoló házánál maradtak. A boon.hu információi ugyanis a kislány rokonai az autót vezető nő lányának megölésével és házuk felgyújtásával fenyegették meg őket.

– Állítólag több fogát is kirúgták szerencsétlen nőnek. Csoda, hogy meg nem ölték. Ilyen erőszakos jeleneteket még életemben nem láttam – mondta egy utcában élő.

Az ütlegnek a rendőrök vetettek véget, akik néhány percen belül a helyszínre értek, majd visszatartották a bosszúszomjas cigány családot.

Az esettel kapcsolatban az egyenruhások egy 19 és egy 27 éves cigány férfit vettek őrizetbe, garázdasággal és súlyos testi sértés okozásával gyanúsítják őket. Egyikük a gyermek édesapja. Információink szerint egyébként már kiengedték az őrizetbe vett két cigány férfit.

Embertelen elégtétel

12 éve Szögi Lajos Olaszliszkán a kocsijával elsodort egy kislányt. Az autójával megállt, hogy megnézze, a gyereknek nem esett-e baja. Ekkor a hozzátartozók rátámadtak, majd a gyermekei előtt halálra verték.

Blikk nyomán
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató