2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Elfogadták a Sargentini-jelentést visszautasító határozatot, a Jobbik ezúttal is tartózkodott

Megszavazta a parlament kedden a Magyarország szuverenitásának megvédéséről és az országgal szembeni rágalmak visszautasításáról szóló, a Sargentini-jelentés elleni határozatot, amely arra szólítja fel a kormányt: ne engedjen a zsarolásnak, utasítsa vissza a Magyarországot ért valótlan vádakat, és jogi úton is lépjen fel a csalással elfogadott rágalmazó jelentéssel szemben.

A képviselők 129 igen szavazattal (Fidesz, KDNP, Apáti, Dúró, Fülöp, Volner, Ritter), 26 nem ellenében (MSZP, DK, LMP, Párbeszéd, Bősz és Szabó), 18 tartózkodás (a Jobbik-frakció) mellett fogadták el a Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető által benyújtott javaslatot, amely hangsúlyozza: Magyarország maga védi a határait, „fenntartjuk a kerítést, és nem engedjük, hogy elvegyék tőlünk a határőrizet jogát”. A dokumentum szerint az Európai Parlamentben (EP) elfogadott Sargentini-jelentés a demokratikusan megválasztott magyar Országgyűlés döntéseit támadta meg, ezzel pedig túllépte hatáskörét, megsértette az ország szuverenitását.

A határozatban az olvasható: megdöbbentőnek tartják, hogy az EP bevándorlást támogató képviselői azért ítélik el Magyarországot, mert megvédte határait. „Visszautasítjuk a Sargentini-jelentésnek nevezett hazug bevándorláspárti vádirat rágalmait. Visszautasítjuk a jelentést, amely azért támadja Magyarországot, mert nem fogadott be bevándorlókat, elutasította a kvótát, jogi határzárat hozott létre, és büntethetővé tette az illegális bevándorlás szervezését” – írták. Az elfogadott előterjesztés felháborítónak nevezi, hogy az EP bevándorláspárti képviselői, a tartózkodó szavazatokat figyelmen kívül hagyva, „csalással fogadták el a Magyarországot és a magyar embereket rágalmazó jelentést”.

A magyar Országgyűlés egész Európára nézve veszélyesnek tartja, ha egyes üzleti csoportok és egy spekuláns üzletember érdekei akadálytalanul érvényesülnek az Európai Unióban, és felülírhatják az alapszerződésben lefektetett szabályokat – írták, elfogadhatatlannak nevezve, hogy az illegális migrációt támogató szervezetek megbélyegezzék a magyarokat. „Csak a magyarok dönthetnek arról, kivel szeretnének együtt élni és kivel nem” – rögzíti a közzétételét követő napon hatályba lépő országgyűlési határozat. Az EP szeptember 12-én 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadta el a magyar jogállamisági helyzetről szóló Sargentini-jelentést.

(MTI - Parlament.hu nyomán)

Sargentini jelentés visszautasítva! A hatarvédelem a nemzetünk kezében marad.
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató