2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Magyar foci: milliós fizetések és vergődnek a C divízióban

A Nemzetek Ligája keddi csoportmérkőzésén 3:3-as döntetlent játszott a magyar válogatott a gyenge képességű észt csapat otthonában.

Volt egy kellemes fellángolás a zártkapus, otthoni görögök elleni győzelemmel, de ismét bebizonyosodott, hogy nincs semmilyen változás. A szombati athéni vereség után, a jóval szerényebb tudású észt válogatottal sem tudott mit kezdeni a nemzeti 11-ünk.

A változatos mérkőzésen, burleszk filmbe illő gólokat kaptunk, a 3 gólunk sem volt elég a győzelemhez. Megfigyelhető volt a találkozón, hogy az ellenfelünk sokkal összeszedettebb volt, akaratban, fejben jobban ott voltak a pályán. A magyar csapat valamiért össze volt zavarodva, nem találták a helyüket a játékosaink.

A fordulatos találkozón meg is szerezték a vezetést az észtek, majd hamar sikerült kiegyenlítenünk. Ezután úgy tűnt, hogy felül tud kerekedni ellenfelén a magyar csapat, de jött a hideg zuhany. Két óriási védelmi hibának köszönhetően a hazaiak 3:2-re módosították az eredményt. Egy szöglet utáni fejessel azonban sikerült megmenteni a becsületüket, Szalai Ádámnak köszönhetően.

Ezzel a döntetlennel eldőlt, hogy válogatottunknak semmi esélye már megnyerni a Nemzetek Ligája C divíziós csoportját, de még a második, illetve harmadik hely is kérdéses számunkra...

Ízlelgessük: C divízió, azaz a harmadik vonal a futballban.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi elmondta:

“Nem akarok az egyéni hibákról beszélni, nem fogok senkit hibáztatni”

– fogalmazott újságírói kérdésre.

"Nem vagyok varázsló, sokszor megkérdezem magamtól, én vagyok-e a legmegfelelőbb személy erre a posztra.”

Ezt a kérdést miért nem a megválasztása előtt tette fel magának?! Hozzáteszem semmi baj nincs Rossi-val sem emberileg sem szakmailag ő szimplán a következő áldozata a magyar futballnak. Lehet szidni edzőket, játékosokat de az örök igazság ismét bebizonyosodik. A fejétől büdösödik a hal - írta Udvarácz Milán, az FTC koábbi hálóőre a Facebookon.

Bede Zsolt - www.vadhajtasok.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató