Kilép az LMP-ből Meszerics Tamás, a párt egyetlen európai parlamenti képviselője – tudta meg az Index. Meszerics levélben tájékoztatta elhatározásáról és annak okáról a párt elnökségét, amiben azt is közölte: hétfői hatállyal lép ki, és kedden, a Facebookon hozza nyilvánosságra a döntést.

Meszerics azt írja, az LMP-kongresszus eredményének ismeretében, hosszú, alapos megfontolás után döntött arról, hogy elhagyja az LMP-t. Szerinte a párt az elmúlt időszakban új stratégiai irányba állt, amit nem előztek meg jelentősebb politikai viták, ráadásul utolsó döntéseivel „komoly politikai kockázatot vállalt”. Ez olyan kockázat és olyan irány, amit „nem kívánok, de jó lelkiismerettel nem is tudnék védeni a nyilvánosság előtt.”

Az EP-képviselő szerint mostanra

olyan jelentőssé vált a távolság politikai meggyőződésem és a párt irányvonala között,

hogy az LMP-tagságát október 22-én megszünteti. „Kérlek ne hívjatok, ne akarjatok meggyőzni” – zárul az elnökségnek írt levele.

Az biztos, hogy az LMP-nél a tavaszi választás óta, hiába érte el a párt az eddigi legjobb eredményét, forr a levegő. Lemondott mindkét akkori társelnök, Hadházy Ákos és Szél Bernadett – azóta a pártból is távoztak –, míg a párt kampányfőnökéről, Schmuck Erzsébetről kiderült, hogy a fideszes oligarcha Schmitt Máriával – az LMP-s Ungár Péter édesanyjával – egyeztetett a választások előtt. Az LMP-ben számos kizárási és fegyelmi ügy, valamint és etikai bizottsági eljárás követte egymást.

OSZD MEG VADUL: