Csalás gyanúja miatt tett bejelentést Tényi István közéleti szereplő az N1TV volt főszerkesztőjének azon állítása miatt, miszerint a Jobbik tévéjéhez is milliós nagyságrendben érkeztek fekete pénzek. Tényi azért fordult a IX. kerületi ügyészséghez, mert megítélése szerint az ügyben – bizonyítottság esetén – felmerülhet a csalás bűntett gyanúja.

Ismert: Kisberk Szabolcs, aki a párthoz köthető videócsatorna főszerkesztője, augusztusban hagyta el a médiu­mot, majd arról beszélt, hogy a Jobbik ismeretlen eredetű készpénzeket folyatott át a médiumon. Kisberk az Echo TV Informátor című műsorában úgy fogalmazott: az N1TV esetében ez úgy működött, hogy igazából rá voltak kényszerítve arra, hogy jelentős készpénzforgalom legyen, aminek az eredetét nem magyarázták meg, de azért nagyjából mindenki sejtette, hogy az honnan van.

Hozzátette: a tavaly szeptember és idén április közötti időszakban több millió forint „fekete pénz” érkezett az N1TV-hez a Jobbik pártalapítványán keresztül, a csatorna ugyanis a Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítvány tulajdona.

A fentiek miatt Tényi István azt indítványozza, hogy az ügyészség a Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztályának megbízásával rendeljen el feljelentéskiegészítést.

Kisberk Szabolcs állításai is az ügyészség elé kerültek

A múlt héten egyébként a Jobbik egyik volt tagja a Legfőbb Ügyészségnél tett feljelentést a párton belüli korrupciógyanús esetek miatt. Szabó Balázs Simicska Lajosra utalva azt mondta: nejlonzacskókban vitte a vállalkozó pénzét Szabó Gábor pártigazgató, továbbadva azt a regionális igazgatóknak, hogy valamilyen formában befizessék a több százezer forintos tételeket a Jobbik pártkasszájába. Szabó Balázs állítása szerint az ő régiójában 8-10 millió forint került ilyen módon a párthoz, ami országos viszonylatban elérheti a kilencvenmillió forintot is.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik kommunikációs igazgatója a Jobbikot érintő fekete pénzekről – vagyis olyan illegális pénzmozgásokról, amelyeket nem nagyon szoktak a könyvelésben feltüntetni – szóló hírekre úgy reagált: a videócsatornát működtető Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítvány évek óta a Jobbik pártalapítványától, pályázati úton kapja a bevételei 95 százalékát, ezt a mechanizmust könyvvizsgáló mellett az Állami Számvevőszék is vizsgálta és rendben találta.

(Magyar Idők)

OSZD MEG VADUL: