Botrány robbant ki Angliában amiatt, hogy egy fehér bőrű, de magát feketének valló színész szerzett meg kifejezetten a színes bőrű előadók karriertámogatására szánt díjat.

Az ír származású férfi afrikai csengésű új nevet vett fel, de sokan imposztornak nevezték.

Fehér bőrű színész szipkázott el egy feketéknek szánt ösztöndíjat Nagy-Britanniában, ami komoly felháborodást okozott.

Anthony Lennon ír szülők gyermeke, de azt vallja magáról, hogy

„újjászületett afrikai”.

Ezt bizonyítandó egy időben az afrikai hangzású, Taharka Ekundayo néven volt ismert.

Mint elmondta: „a génjeim fehérek, de fekete vagyok”. Úgy tűnik, erről sikerült is meggyőznie az Angol Művészeti Tanácsot és elnyernie a színesbőrű színészek támogatását, valamint a fejlődését támogatni hivatott 400 ezer fontos ösztöndíj egy részét.

Az azóta Anthony Lennonként emlegetett 53 éves színész három másik előadóval osztozott a pénzen.

Az ügy pikantériája, hogy bár Lennont sokan bírálják, színházi társulata, a Talawa kiállt mellette. Ez a kollektíva Nagy-Britannia egyik vezető fekete színháza, amely közelményében azt mondta

„mint vegyes örökséggel rendelkező művész, nemcsakhogy jogosult a posztra, de munkája és érdemei miatt különleges emberként alkalmas a szerepre”.

A brit közbeszédet egyre jobban behálózó identitáspolitika és a megkülönböztetésről szóló vita miatt azonban nem sokáig maradt szónélkül a fehérnek született, de feketeként játszó színész ösztöndíja.

„Ha az emberek maguk dönthetik el faji identitásukat, akkor az nyilvánvalóan azzal jár majd, hogy a színesbőrű polgárok veszítenek” – mondta Trevor Phillips, aki sokáig a brit Faji Egyenlőségi Bizottság nevű állami szervezet élén állt. Hozzátette:

„a fehér liberálisok annyira akarják mutatni, hogy milyen rendesek a kisebbségiek felé, hogy több kárt okoznak, mint hasznot”.

Habeeb Akande, az angliai szóhasználatta élve „faji” kérdésekről publikáló író pedig azt mondta:

„Sokunknak elege van abból, hogy faji imposztorok üzletiesítik el a fekete identitást, hogy hasznot húzzanak belőle.

Nem húzhatod magadra a fekete identitást, amikor jó neked.” Paula Akpan fekete nőjogi aktivista azt írta: nem így működik a faji identitás.

Az Independent című lap emlékeztet az amerikai Rachel Dolezal polgárijogi aktivista esetére: a nő tíz éven át feketének adta ki magát, míg le ne leplezték.

Lennon ugyanakkor nem csinált titkot a származásából. A férfi 1965-ben született Londonban ír migráns szülők gyerekeként – de fehér szülei ellenére, testvéreivel együtt sötétebb a bőrük és göndör a hajuk. Az 1960-as évek feszült atmoszférájára emlékezve Lennon elmesélte, hogy

gyerekként gyakran volt kitéve téves rasszista támadásoknak, aminek nyomán a fekete kultúrát választotta identitásként.

Színészként nehéz volt „fehér szerepeket” kapnia és inkább színesbőrű szerepekre osztották be – tette hozzá.

Ezek után azt írta az Igazolvány című könyvben: a bolygón mindenki afrikai – a te választásod, hogy elfogadod-e. Később hozzátette:

van, aki „újjászületett kereszténynek” hívja magát, én újjászületett afrikainak.

Az Angol Művészeti Tanács azzal indokolta a neki juttatott ösztöndíjat, hogy Lennont támogatta fekete színjátszó társulata és hogy figyelembe vették a vonatkozó törvényeket. „Ez egy nagyon szokatlan eset, de nem hisszük, hogy aláássa azt a támogatást, amit a fekete közösségnek és a színházakban dolgozó etnikai kisebbségeknek adunk” – szólt az érvelés.

Forrás: Infostart

OSZD MEG VADUL: