2024. április 16. - Csongor
EUR : 393.05
USD : 368.85
Időjárás ikon15°

Kis híján halállal végződött az ózdi "fiatal" akciója

A rendőrök rövid időn belül elfogták a "fiatalt" és társait, akik Ózdon előzetes szóváltást követően bántalmaztak egy helyi lakost.A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 29 éves ózdi férfival szemben.A gyanúsított és társai 2018. november 10-én 2 óra 30 perckor Ózdon – előzetes szóváltást követően - összeverekedtek egy helyi férfivel az utcán. A sértettet L. Richárd egy éles tárggyal többször fejen ütötte, melynek következtében a bántalmazott férfinak nyolc napon túl gyógyuló sérülése keletkezett. A bejelentést követően a rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható négy férfit. L. Richárdot emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt, míg három társát csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság L. Richárdot őrizetbe vette, és előterjesztéssel élt letartóztatásának indítványozására is az ügyészségen.Forrás: Police.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató