Összenő ami összetartozik – ismerjük a mondást. Tudjuk mit jelent. Valahogy Kálmán Olga N1Tv-s szereplvállalásáról is ez jut eszembe.

Kálmán Olga jó pénzért dolgozott az ATV-nél, majd a G-nap után átigazolt a Hír TV-be, ahol a hírek szerint havi négy milliót kapott, azért a műsorért, amit nagyon kevesen néztek, lényegében senki… Aztán a Hír TV-t eladta Simicska Lajos, a csatorna pedig ismét vett egy jelentős fordulatot és visszatért a régi irányba.

Talán Kálmán Olga a mai napig is jól ellenne a négy millióval, mert lehet, hogy neki mindegy, hogy kit, miről és miként kérdez. A tévé vezetői azonban nem tartottak rá igényt, így mehetett amerre látott. Állítása szerint csak a férjét hozta el a székházból – amiből kiderült legalább mindenkinek, hogy az urának is intézett egy jó állást.

No, de nem kellett sokat munka nélkül tengődni, mert jött az N1Tv és a Saller című műsor, amelyben igencsak veretes társaságba került a műsorvezető. A Jobbik házi televíziójának új műsorában helyet kapott Kálmán Olga mellett többek között Havas Henrik és Para-Kovács Imre is. Na most az, hogy a Jobbik eredeti eszmeiségének megalkotója ettől a névsortól hol és mennyire forog azt nem tudom megmondani, hogy köztünk szólva vélhetően alhason döfte magát az könnyen lehet. (Abban nem bízom, hogy a magasba sercint és alááll, pedig…)

Hogy mennyit keres Kálmán Olga az N1Tv-nél azt nem tudom – bevallom nem is nagyon érdekel –, de az elv a lényeg. Az ATV ugye maga volt a kommunista kiáltvány, a Hír TV-ben minden mindegy elven mentek a dolgok, a lényeg az volt, hogy Orbán egy g@ci és most itt van az N1Tv, amelyben korábban egészen szélsőséges anyagok is helyet kaptak. Ideül most Kálmán Olga (Havassal és Para-Kováccsal együtt) és osztja az észt… Tényleg mindegy, hogy mennyit kap érte!

https://media.blogstar.hu

OSZD MEG VADUL: