Történelmi háttér…

Az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény, amelyet 1918. november 3-án Padovában írtak alá az Osztrák-Magyar Monarchia és a Szövetségesek teljes felhatalmazással bíró megbízottai, véget vetett a hadviselő felek közötti mindennemű fegyveres konfliktusnak.

Ez a fegyverszüneti egyezmény érintetlenül hagyta a Monarchia szuverén tagállamát, a Magyar Királyságot. Ekkor a magyar állam területén egyetlen idegen katona sem állomásozik.

Az osztrák császárság szétbomlásának káoszát kihasználva a magyar államban a hatalmat hazaáruló politikusok ragadták magukhoz, akik lefegyverezték a 800 ezres magyar hadviselt katonaságot és ezzel védekezésképtelenné tették az országot. Ugyanennek jegyében ez a “magyar” kormány november 13-án Belgrádban önként aláír egy katonai egyezményt, amely a padovai fegyverszüneti egyezményt fölülírva megengedi a Szövetségeseknek, élükön Franciaországgal, hogy ún. demarkációs vonalig behatoljanak a magyar állam területére. Erdélyben ez a Nagy-Szamos felső folyásán, majd a Maros vonalán húzódott.

Ezt a helyzetet kihasználva, az antant-hatalom Franciaország hadüzenet nélküli háborút indított Magyarország ellen. Ennek a hadműveletnek a keretében vonultak be, minden egyezményt megszegő módon román csapatok a ellenállást nem tanúsító Magyarország területére. Pedig erre nem jogosította fel Romániát egyik egyezmény sem, hiszen mind a padovai, mind a belgrádi egyezmény a Szövetségeseket nevesítette. Románia pedig ekkor nem volt a győztes hatalmak szövetségese!
Ilyen körülmények között kerül sor Erdély hajdani fővárosában, Gyulafehérváron a román Nemzetgyűlésre, amelynek megtartását a magyar állam – az évszázadokon keresztül bizonyított lovagias módon – minden eszközével támogatott.

Ez fogadta el 1918. december 1-jén a Gyulafehérvári Nyilatkozatot (a továbbiakban Nyilatkozat).

A Nyilatkozat kihívó magyarellenessége
A Nyilatkozat VI. pontja így fogalmaz:

“A Nemzetgyűlés szeretettel és lelkesedéssel üdvözli az Osztrák-Magyar Monarchiában eddig leigázott nemzetek felszabadulását, éspedig a csehszlovák, az ausztriai német, jugoszláv, lengyel és ruszin nemzeteket, és elhatározza, hogy ezen üdvözletét minden felsorolt nemzetnek tudomására hozzák.”

Tehát még az osztrák nemzetet is üdvözli a román Nemzetgyűlés, csupán a magyar nemzetet nem!? Tehát az Osztrák-Magyar Monarchia egyetlen börtönőre a magyar nemzet, melynek barbár karmaiból a Szövetségesek szabadították ki a nemzeteket! Még az osztrákot is!? Az osztrákoknak is kijár a testvéri szeretet és lelkes üdvözlet!?

Hogyan is várná el a román állam, hogy ennek a kihívóan magyarellenes nyilatkozatnak az évfordulóján bárki magyar ember, vagy bármely magyar szerveződés ünnepeljen?

Ez az elvárás önmagában véve is merő provokáció.
A Nyilatkozatban vállaltak megszegése
A Nyilatkozat III./1. ezt ígéri:

“Teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő népnek. Minden nép számára a saját nyelvén biztosít oktatást, közigazgatást és ítélkezést az illető néphez tartozó személyek által…”

Ebből az ígéretből semmi sem valósult meg. Ellenkezőleg.
Az elmúlt száz év alatt magyarellenes népirtások sorozatát követték el a román államban.

Egyszerű és nem teljes felsorolásban: Köröstárkány, Kisnyégerfalva, Magyarremete, Gyanta, Szárazajta, Csíkszentdomokos, Gyergyószentmiklós. Pogrom Marosvásárhelyen 1990-ben.

A zsidók százezreit semmisítették meg a “modern Romániában. Iasi, Odessza, Transznisztria…

A 800 éve Erdélyben élő szászok és a 300 éve a Bánságban élő svábok, összességükben eltűntek száz év alatt Romániából. Lélekszámuk egy ezrelék alá esett. Ezen a fájdalmas tényen az a kirakat-kozmetikázás sem változtat, hogy Romániának éppenséggel erdélyi szász államelnöke van.

December 1. és a “modern Románia” születésnapja

A Monitorul Oficial al Românei 1918. december 26-án tette közzé, hogy az “1918. december elsejei gyulafehérvári nemzetgyűlés határozatában foglalt területek a román királysággal örökre egyesülve vannak és maradnak”. Pichon külügyminiszter válaszul utasította képviselőit (és ezt kérte szövetségeseitől is), “hogy nyilvánítsák ki a román Kormánynak határozott fenntartásukat ezzel (a közzétett rendelettel – ford. megj.) szemben és emlékeztessék arra, hogy egyedül a Békekongresszus jogosult arra, hogy határozzon a szóban forgó területek végleges odaítéléséről.”

Így a rendelettörvénynek “semmilyen nemzetközi kihatása nincs”. Románia tehát 1918. december elején még messze van a határozatban megnevezett területek birtokba vételétől…

Mindent egybevetve megállapítható, hogy 1918. december 1. nem tekinthető a “modern Románia” születésnapjának, a román nép évezredes álmának önerőből történt megvalósulásának, ahogy azt a Gyulafehérvári Nyilatkozat VII. pontja lényegében kimondja. Az évezredes álom nem önerőből, hanem a nagyhatalmak cselekvő beavatkozásának eredményeként valósult meg.

Ami pedig az akarata ellenében Romániába csatolt magyar nemzetrészt illeti, az mindenkor az oszthatatlan magyar nemzet része volt és marad. Száz év múltán a magyar nemzet joggal várja el, hogy a Magyarok VIII. Világkongresszusának határozatát megszívlelve, Románia iktassa alkotmányába a magyar nemzet oszthatatlanságának elvét.

Budapest, 2018. november 30-án
A Magyarok Világszövetsége

OSZD MEG VADUL: