2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Amíg élünk s meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk: 20 éves az Ismerős Arcok

A magyarok új himnuszának is nevezik, harmincmilliós megtekintésnél tart, több százezren éneklik sporteseményen, kulturális eseményeken, koncerteken számtalan előadó játszotta már el. A Nélküled című dal a magyar identitás egyik legkifejezőbb alkotása. Az Ismerős Arcok frontembere, Nyerges Attila az ECHO TV Jó reggelt! című műsorában mesélte el a dal születésének körülményeit, valamint azt is, hogyan vált kihagyhatatlanná minden egyes koncertjükön.
Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült egy olyan dalt írni, ami kihagyhatatlan a műsorunkból, majd néhány évvel a megjelenése után önálló életet kezdett el élni - mondta Nyerges Attila. Az első pillanattól kezdve szerette a közönség. Egy koncerten megpróbálták nem eljátszani, majdnem földindulás lett belőle – jegyezte meg a zenekar frontembere, majd nagyon sok üzenetet kaptak ezután, hogy ne merészeljék ezt a dalt kihagyni. A Fidesz kampányzáró eseményén Székesfehérváron is felcsendült az Ismerős Arcok: Nélküled című dala.
A zenekar legfontosabb témái: a család és a hazaszeretet. Nyerges Attila kitért arra is, ők még az a generáció, akik nem az igazat tanulták hazánk történelméről az iskolában. A rendszerváltás után beszélgetett olyan emberekkel, akik például átélték az '56-os forradalom eseményeit, ezután pedig lerombolták a falakat a zenekaron belül is, annak érdekében, hogy most már nyíltan beszélhessenek ezekről a dolgokról. A közönség viszont kicserélődött.
Sikerük kulcsa az lehet, hogy szívből csinálják.
Nyerges Attila megjegyezte, nem véletlen, hogy nem cserélődnek a zenekar tagjai, akik az első 1-2 évben összeálltak a mai napig együtt zenélnek. Az ember változik, hiszen nem lehet úgy gondolkodni, mint 20 évvel ezelőtt, de a célok nem változtak - tette hozzá.
Az ember egy nemzetben gondolkodik, a Kárpát-medencében élő teljes magyarságról
- hangsúlyozta a zenész.
  Forrás: ECHO TV
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató