2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Elbukhat a bevándorláspárti spanyol kormány

Egyre nagyobb esély mutatkozik arra, hogy a bevándorláspárti baloldali spanyol vezetés nem tölti ki a ciklusát és újabb előrehozott választások lehetnek a mediterrán országban.

A héten jelentette be a spanyol vezetés, hogy a jövő évi költségvetést csak jövő év elején fogják beterjeszteni a parlament elé. Ezzel azonban a szakértők szerint Pedro Sánchezék azt kockáztatják, hogy az nem lesz időben elfogadva és előrehozott választást kell tartani a mediterrán országban. Erre amúgy igencsak nagy esély van, hiszen jelenleg kisebbségben van a kormánypárti PSOE a madridi törvényhozásban.

Ahogyan arról többször, részletesen beszámoltunk, júniusban úgy vette át a hatalmat Spanyolországban a baloldal, hogy a legutóbbi választásokon csúnyán alulmaradtak. Azonban a néppárti miniszterelnök, Mariano Rajoy botrányba keveredett és a parlament egy bizalmatlansági indítvány után megvonta tőle a hatalmat, és Pedro Sánchezt bízták meg kormányalakítással.
A jövő évi költségvetés részleteit majd januárban ismertetjük, akkor nyújtjuk majd be a parlament elé"

– közölte kedden a spanyol miniszterelnök.

Franco tábornok 1975-ös halála, azaz a spanyol demokrácia kezdete óta nem volt olyan gyenge vezetése Spanyolországnak, mint jelenleg, ugyanis a 350 fős madridi parlamentben mindössze 84 helyen ül PSOE-s politikus. Szakértők szerint ahhoz, hogy átnyomják a parlamenten a költségvetést, Sáncheznek meg kell győznie a katalán szeparatistákat, hogy támogassák a büdzsét, azonban ez nagyon nehéz lesz, hiszen azok ki nem állhatják a baloldali vezetést.

A katalán elszakadáspártiaknak nagyon nem tetszik, hogy Sánchezék asszisztáltak ahhoz, hogy a tavalyi puccskísérletben való részvétel miatt 25 éves börtönbüntetést kért az ügyészség több szakadár katalán vezetőre.

Még sokat kell dolgoznunk a költségvetés beadásáig, hiszen támogatókat kell szereznünk"

– mondta Sánchez a Telecinónak adott interjújában.

A miniszterelnök már a múlt hónapban belengette, hogy előrehozott választásokat fog tartani az országban, amennyiben nem fogadják el rendhagyó költségvetését, amely példátlan kiadásnövekedést tartalmaz.

Ha előrehozott választás lesz, nincs sok esélye a baloldalnak

A népharag is egyre erősebb a baloldallal szemben Spanyolországban, ennek ékes bizonyítéka, hogy a PSOE hatalmas vereséget szenvedett vasárnap az andalúziai helyhatósági választásokon, míg a bevándorlásellenes Vox történelmi sikert könyvelhetett el. Pedro Sánchez első nagy botrányt kavart esete az volt, hogy a beiktatásán az addig megszokottól eltérően a beiktatandó miniszterelnök mellől hiányoztak a vallási jelképek, a Biblia és a feszület. Erre korábban egy beiktatás során sem volt példa. Ezek után megpróbálta eltitkolni,hogy a kinevezése után alig pár nappal a rezidenciáján fogadta Soros Györgyöt. Majd a madridi vezetés számolatlanul kezdte beengedni a fekete-afrikai illegális bevándorlókat, ami miatt jelentősen csökkent a kormány támogatottsága.

Forrás: 888.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató