2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Keresztényellenesség Budapesten - nyílt levél dr. Pintér Sándornak

Stoffán György írása:

Excellenciás Belügyminiszter Úr!

A napokban zajló és mindnyájunk számára világos célt megfogalmazó, magyar és keresztényellenes lázadás-sorozat, amelyhez a még tanulatlan, és tapasztalatlan fiatalokat használják fel nemzetünk és keresztény hagyományaink ellenségei, egyre nagyobb türelmetlenséget vált ki azokból, akik bizalmat és hitet fektettek a jelenleg regnáló kormányba.

Ugyanis, amíg ezek a fellázított fiatalok „demokráciát” üvöltöznek, addig a demokrácia vélt követelményei szerint, békében élni szándékozó többség veszélyben érzi magát, bizonytalannak érzi a belső rendet és hiányolja azt a rendőri fellépést, amely biztonságát garantálja, és amelyet joggal el is vár kormányától. Hiszen erre adta le voksát április 8-án.

A ricsaj, az éjszakai be nem jelentett randalírozások, a rendőreinkre támadó fizetett bűnözők anarchiája mellett, megjelent egy másik veszélyforrást jelentő tényező is. Ez pedig a kereszténység elleni megnyilvánulások sokasága, amelyeket, mint magyar római katolikus polgár, magyar keresztény újságíró nem csupán kifogásolok, hanem kikérek magamnak, és követelem ennek az ocsmány magatartásnak gyökereiben való elfojtását. Törvényeink biztosítják ennek a magatartásnak a megakadályozását, kivált, ha rongálás és egyéb büntetendő cselekmények kísérik a kereszténység elleni lázítást. Ugyanis a cselekmények már potenciális életveszélyt is jelenthetnek a többségre, ami tűrhetetlen egy alkotmányos rendben. Demokráciát Excellenciád engedelmével nem emlegetnék, mert ezt a szót és fogalmat alaposan lejáratják ma Európa szerte a hazánkat is megsemmisíteni akaró belső és külső ellenségeink. Inkább az alkotmányos rend legalapvetőbb követelményeire emlékeztetném Excellenciádat, hiszen amikor egy kisebbségi vallás ellen a legapróbb megnyilvánulást tapasztalja a hatóság, akkor a törvény szigorával lép fel – azonnal. Mi indokolja tehát a Hatóság részéről a negatív diszkriminációt a keresztény lakossággal szemben?  Miért nem érdemel a katolikus, református, evangélikus és az unitárius közösség hasonló védelmet, ha támadás éri a kereszténységet Budapesten?

Az ország karácsonyfájának, az adományoknak és a Kossuth téren felállított betlehemnek a felgyújtására való felszólítás, már önmagában is bűncselekmény.

A demokráciára hivatkozás és a külföld véleményétől való félelem nem támaszthatja alá a többségi lakosság veszélybe sodrását, az állampolgárok többségi akaratának figyelmen kívül hagyását, sem a példásan és nagy áldozatot hozó, szolgálatot teljesítő, de súlyos veszélyhelyzetben lévő rendőrök biztonságát. Alapvetően Magyarország államrendjének felforgatását, illetve a felforgatás engedélyezését.

Nem csupán a magam, de a nemzet létét és biztonságát, jövőjét, valamint a kereszténységet féltő tízezrek nevében kérem Önt, hogy a továbbiakban akadályozza meg a külföldi pénzen szervezett és idegen bűnözőket is igénybe vevő, Magyarország államrendjének megdöntésére irányuló szervezkedést, lázítást és a közrend megzavarását. A magyar választók ezt várják és várják el Excellenciádtól és a magyar kormánytól. A civil társadalom türelme véges. Egyben tragikus volna, ha a civilek saját és családjaik védelmében tennének lépéseket. Az polgárháborúhoz vezethet. Kérem tehát Excellenciádat, hogy az Alkotmány értemében állítsa helyre a közrendet és a magyar polgárok biztonságérzetét.

Aggódva kívánok Excellenciádnak és Munkatársainak Áldott, Békés Karácsonyt!

Isten áldja Mindnyájukat!

Stoffán György író, újságíró

 Kapcsolódó:https://www.vadhajtasok.hu/2018/12/17/lebuktatjuk-jobbikosok-rongaltak-meg-az-orszag-karacsonyfajat-beazonositottuk/
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató