2024. április 16. - Csongor
EUR : 393.05
USD : 368.85
Időjárás ikon15°

Hoppáré! Megmarták a kígyót! Vas megyében lebomlik a Degenerált Koalíció

Két nappal ezelőtt derült ki a Parlament honlapjáról, hogy kilépett a DK-ból Székely Sándor képviselő, aki ezután függetlenként folytatja tevékenységét. Az Ugytudjuk.hu portál arról ír, hogy ezúttal a Vas megyei Kám DK-s polgármestere, Mecseki Csaba és vele együtt 13-an, többek között Kelemen Krisztián, szombathelyi önkormányzati képviselő hagyta ott Gyurcsány Ferenc pártját,- írja az Origo. A távozó politikusok meghökkentő állításokat tettek: például azt, hogy a pártközpont máig nem fizette ki Vadai Ágnes tavaszi kampányrendezvényének költségeit, sőt még csak nem is válaszolnak, de a saját tagdíjbefizetéseik sorsát sem ismerik. Lassan a belső válság szétveri a Demokratikus Koalíciót.
Kám első embere, Mecseki Csaba ezután függetlenként politizál. Vele együtt 13-an, többek között Kelemen Krisztián, szombathelyi önkormányzati képviselő hagyta ott a pártot - írja az Ugytudjuk.hu portál.Szombathely DK-s önkormányzati képviselője két nappal ezelőtt a Facebookon jelentette be, hogy otthagyja a pártot. A vasi DK-sok viszonya eddig sem volt felhőtlen, ezt már Kelemen tavalyi átjelentkezése is mutatja, innen aztán a helyzet csak még tovább romlott. Ezt a körzet korábbi elnöke, Kám polgármestere, Mecseki Csaba mondta az Ugytudjuk.hu-nak. "Tavasszal kiállítottunk egy jelöltet, kampányoltunk, dolgoztunk. A kérésünk annyi volt a szombathelyi Vas 01-es, és a Vas 02-es, vagyis a kőszegi választókerület felé, hogy aláírásgyűjtéssel támogassák a jelöltünk indulását. Összesen nyolc darab aláírást kaptunk a szombathelyi DK-soktól, Vas 2. elnöke pedig kijelentette, hogy nem fog segíteni. Azt hiszem, ez jól mutatja azt, hogy mennyire tudott együtt dolgozni a megyében a párt, és mennyire voltak elhivatottak- mesélte Mecseki. Azt mondta, ilyen hozzáállással nem tudnak és nem is akarnak együtt dolgozni. Mecseki Csaba elnök ezután december 15-én 12 társával együtt kilépett a pártból. Azt mondja, bár nem az anyagiakon múlt, de sokban az is közrejátszott, hogy otthagyták a pártot.Sok olyan kiadás volt, amit én magam a saját zsebemből fizettem. Bélyegzőkészítés, Vadai Ágnes szentgotthárdi fórumának terembérlése, molinókészítés, koszorúk és hasonlók. Nagyjából 90 ezer forintnyi számla gyűlt össze, a többi kiadáson felül, mivel minden kitelepülést, szórólapozást, pesti utakat saját magunk finanszíroztunk, ami egy ilyen nagy választókerületben nem kevés kiadás. A nyáron küldtem el a központba a számlákat, hogy egyenlítsék ki, azóta sem kaptam, nemhogy pénzt, de még csak választ sem- folytatta Mecseki.A DK-tagoknál az tette be végképp a kaput, hogy az általuk éveken keresztül befizetett tagdíjat szerették volna egy évzáró vacsorára költeni.Mecseki azt mondja, hogy mint minden máshoz, ehhez is a régióvezető jóváhagyása kellett volna. Hiába ő volt a választókerület elnöke, a bankszámlájukhoz nem volt hozzáférése, sőt a pontos egyenleget sem közölték vele. "Azoknak a társainknak akartuk megköszönni egy vacsorával a segítséget, akik a februári mínuszokban járták a köztereket, gyűjtötték az aláírásokat, standoltak.A saját magunk által befizetett pénzt akartuk vacsorára költeni. A régióvezető azt mondta, nem lehet. Több százezer forint lehet a választókerület számláján, szerintem bőven belefért volna egy vacsora. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, 13-an léptünk ki- tette hozzá a volt elnök.   Forrás: Origo  
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató