Statiszták szánalmas haláltánca

Mély megdöbbenéssel, ugyanakkor kivá­lóan szórakozva figyeltem azt a szánalmas előadást, amit az elmúlt hetekben az egyesült ellenzék művelt. Az ember nem győzi ismételni, micsoda bölcsesség rejlik az ősi mondásban, hogy mindig van lejjebb. Ezek az emberek megbuktak az elmúlt nyolc év bármelyik választásán, a magyar szavazók egyértelművé tették, hogy nem kérnek belőlük, de a jelek szerint ebbe képtelenek beletörődni. Statiszták ők csupán a politika porondján, akik persze többre vágynak ennél az epizódszerepnél. Stabil parlamenti többség esetén az ellenzék mozgástere rendkívül korlátozott, a saját tétlenségre ítéltségükből fakadó majdnem évtizedes frusztráció pedig bizarr módon keveredik a neojakobinus indulattal. Az adventi békességre és a fényre vágyakozó millióknak pedig megpróbáltak bátor forradalmárt játszani. Persze a jóléti társadalom posványában dagonyázva ehhez sem valódi elhivatottságuk, sem szándékuk, sem hitük nincsen, így maradnak a szilveszteri kabarék szintjén a zárt ajtóknak történő nekifutással és látványos visszapattanással, a trágár mocskolódásnál, és a rossz ripacs stílusában való visításnál az őket ért „fizikai inzultus” miatt. Szél Bernadett végre az egész ellenzék vezére lehetett, ahogy naponta előadta maníros magánszámait, mert korábban erre nagyon kevés esélye volt egy alig a parlamentbe evickélő pártocska élén. A modern információs társadalom egyik fő problémája, hogy bárki iszonyatos mennyiségű virtuális hulladékkal tudja elárasztani a tájékozódásra szolgáló csatornákat, amelyekben ezek a „bátor ellenállók” élen járnak. Megmosolyogtató volt nézni az erőlködést, ahogy 40-50 perces élő bejelentkezéseket produkálnak a nagy semmiről, miként beszélgetnek például az MTVA biztonsági személyzetével. A pótcselekvést nagyon nehéz eladható politikai termékké csomagolni. De nekik csupán ez marad, miután a „megváltásukból” szerencsére nem kért a magyar választópolgárok döntő többsége. Így továbbra is kétségbeesetten vergődve keresnek maguknak érvényesülési terepet, hamis küldetéstudattól vezérelve, és közben megfelelési kényszerrel a lelkükben a liberális világrend iránt, amelyben csak az idegen a szép és a deviáns az érték. Észre kellene már venniük, hogy erre nem kíváncsiak itthon az emberek. Körülnézve a Kossuth téren, a legjobb esetben is néhány ezer ember gyűlt össze, ugyanazok a „progresszív” baloldali és liberális szervezetek, amelyek minden lehetséges alkalommal ott vannak a kormányellenes tüntetéseken, a roma holokauszt-szervezetektől kezdve a tízmilliók vérétől vörös zászlót ma is büszkén lengető ifjúkommunistákon át az LMBTQ-közösségekig. Amiről leegyszerűsítve úgy is beszélhetünk, hogy a Soros-hálózat lelkes önkéntesei. És ehhez a sokszínű, „felemelő” közösséghez csatlakoztak egykori pártom, a Jobbik bármilyen elvtelen irányváltását hűségesen követő maradék zsoldosai. Akik régóta nem valamilyen valódi eszméhez és a magyar érdekekhez kapcsolódnak, hanem a hatalmat mindenáron megszerezni igyekvő pártvezetéshez, amely erős kézzel markolja a kassza kulcsát. A lé(t) határozza meg a tudatot. És ehhez minden esetben könnyen lehet ideológiát gyártani a gonosz Orbán-rezsimről, amely a művelt Európában példátlan diktatúrát épített ki. Ami persze hatalmas hazugság, de a Fidesz sem elég okos ahhoz, hogy ne adjon folyamatos támadási felületet maga ellen a tisztesség látszatának feladásával. Üzenem egykori barátaimnak, hogy innen már nincs visszaút, a párt hamarosan a politika szemétdombján landol, mint tette azt a magát a legnépszerűbb politikusnak hívő Dávid Ibolya a sokadik pálfordulását követően. Talán nem hitte volna senki még néhány évvel ezelőtt sem, hogy a nemzeti radikalizmust úgy rázza le magáról a háttérből még mindig a Vona Gábor irányította párt, mint nedves kutya a vizet, és ma már ott tartanak, hogy Gyurcsány Ferenc embereivel, szocialistákkal és liberálisokkal együtt mosolyognak a fotókról, és együtt alkotják meg az egyesült ellenzék „rendszerváltó programját”. Nyilván hatalmas erők mozdultak meg a háttérben, és van az a pénz, hogy egy ilyen vérfertőző frigy is létrejöhessen olyanok között, akik pár éve egy helyiségbe sem akartak volna kerülni a másikkal. Bízunk abban, hogy a választók nem lesznek most sem olyan ostobák, mint reméli az agytröszt, aki kitalálta ezt az egészet. A bizalmat egyszer lehet eljátszani, és a valóban nemzetben gondolkodók számára – ahogy a tavaszi eredmények is mutatták – ezen már túl van a Jobbik. Amelynek név- és logóváltása régóta időszerű lenne, ahogy Vona Gábor azt már tavaly beharangozta, hiszen ennek a kókler társaságnak semmi köze az eredeti ideológiához. Nagyon kevesen kíváncsiak arra az izzadságszagú cirkuszra, amit az elmúlt hetekben előadtak a tehetségtelen és koncepciótlan ellenzéki politikusaink, hiába jelentkezik be a BBC és a CNN a helyszínről. Néhány száz őrjöngőről van szó, akik között megférnek a karácsonyfát megrongáló és a keresztényeket habzó szájjal gyalázók, a fizetett provokátorok és a csak balhét keresők. Jakab Péter saját magát végletesen nevetségessé tevő Hír TV-s előadását ne is említsük, mert ez volt a magyar médiatörténelem egyik mélypontja. És közben észre kell venni, hogy ugyanezt a forgatókönyvet próbálják meg minden esetben eljátszani Kijevtől Tbiszilin és Szkopjén át Kairón keresztül Tripoliig. Nagyon komoly titkosszolgálati háttérrel és amerikai adófizetői pénzekkel bőségesen megtámogatva. Ugyanis sokan nem örülnek, hogy Orbán Viktor a miniszterelnök, és hajlandók azért áldozni, hogy ez megváltozzon. És ez a – sokszor már nem is láthatatlan – hatalom mindig megtalálja a neki dolgozó ügynököket és a hasznos idiótákat, akiket mindenre fel lehet használni. Ennek a programnak már sokadszor futnak neki az internetadótól kezdve a CEU „megvédésén” keresztül a felsőoktatási törvényig, minden lehetőségre lecsapva, amiből zavart és káoszt lehet kelteni. Az egyesült ellenzék elsőként csatlakozik ebbe a körbe, mert így pár hétre talán el tudják felejteni saját jelentéktelenségüket és használhatatlanságukat. Eltunyultságuktól izzadva és szuszogva másznak át a kerítésen, a korláton és a sorfalakon, miközben a telefonjuk szelfi üzemmódban rögzíti minden lépésüket és mondatukat. De ha megállnak egy pillanatra és hátranéznek, akkor feltűnhet, hogy senki nem követi őket. Az az egy-kétezer tüntető sem, akiket nagy nehezen összetrombitáltak az országos megmozdulásra. Itt lenne az ideje kikapcsolni a telefonokat, tükörbe nézni és elgondolkozni mindenkinek! Természetesen a kormánynak is önvizsgálatot kellene tartania, hogy miért érdemes mindent hatalmi arroganciával, erőből letolni az érdekeltek torkán, nem lenne-e kifizetődőbb valódi szakmai egyeztetéseket követően törvénykezni, megfontolva mások álláspontját is, és utána őszintén beszélni a közvéleményhez. Nyilván sok olyan ügy halmozódott fel az utóbbi években, ami finoman szólva sincs megfelelően kezelve, ezért bőven helye van a kritikának, de aki idegen szervezetek pénzén és megbízásából szervezi a törvényes magyar kormány lejáratását vagy nemzetközi szervezetek általi elítélését, megbüntetését – mint az pár hónapja történt az Európai Parlamentben –, az bizony hazaáruló. Az egyesült ellenzék önjelölt prófétái pedig leszűrhetik az igazságot a mostani reakciókból, hogy hiába a jól megtervezett performansz, a többség számára gusztustalanul magamutogató és mesterkélt az egész, amelyről Arany János Híd-avatása jut eszembe, ahogy az öngyilkosok keringve-kergetőzve, szép sorban egymás után vetik le magukat az új hídról a szédítő mélységbe.A szerző a Jobbik volt országgyűlési képviselője